A Balaton mint élő, ökológiai rendszer három nagy egységre bontható: a nyílt víz, a parti zóna és a közel hatezer négyzetkilométeres vízgyűjtő terület Őriszentpétertől a Bakony déli lejtőin keresztül a somogyi dombokig - vázolta a portálnak Zlinszky András biológus, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos munkatársát..

Az 1980-as évek második felétől a vízgyűjtőn alkalmazott rengeteg műtrágya és a tisztítatlan szennyvíz beszivárgása miatt már krízishelyzetet okozott a zöld algák elképesztő burjánzása. A mezőgazdaságnak a rendszerváltáskor történt változásai és a szennyvízlevezető rendszer átépítése segítségével sikerült úrrá lenni a problémán, jelenleg azt mondhatjuk, hogy a nyílt víz 10 éve kiváló állapotban van, és a vízgyűjtőn sincs szükség komolyabb beavatkozásra.

Kapcsolódó

A baj, méghozzá igen komoly baj az úgynevezett parti zónában van, amelynek határa a nyílt víz felé ott van, ahol a napfény még eléri a tó fenekét. A parti zónában korlátlanul rendelkezésre áll a fény és a víz, emellett az iszapban legalább 10-szer annyi a tápanyag, mint a nyílt vízoszlopban. Ezért burjánzik itt az élet, ez a legkomplexebb élőhelyek egyike, elképesztő a fajgazdagság.

Apró gerinctelenek, kétéltűek, halak népesítik be, ide járnak ívni a halak, itt lelnek menedékre az ivadékok, ebben a sávban fészkel rengeteg madár, illetve ide járnak táplálkozni a nyílt víz és a környező szárazföld növényevői és ragadozói is - magyarázta a 24.hu-nak Zlinszky.

Ez a nem is olyan keskeny sáv tehát természetes módon szalagként fut körbe a Balaton körül, a pezsgő élet ezen a parti sávon tisztítja meg a tavat. Kulcsfontosságú tagja pedig a nádas.

A part több mint fele azonban ki van kövezve, a nádast kiirtották, az eddig részletezett parti sáv ökológiai értelemben radikálisan megváltozott. Természetes állapotában a tó déli partjának nagy része homokos fövennyel futna ki, ám mindenhol máshol növényzettel benőtt partot találnánk. A mostani beépítettség már a természet által tolerálható mérték határán van, és a helyzet egyre rosszabb lesz: az újabb és újabb vízparti beruházások nagy része a nádasok - sokszor engedély nélküli - pusztításával jár együtt.

Engedni kell a tavat "mozogni"

A másik gond a vízszint szigorú szinten tartása. A jelenlegi szabályozás szerint az előírt 120 centiméteren öt százaléknyi ingadozás engedhető meg, ami esetünkben három centit jelent. Ettől még a gyakorlatban persze sokkal nagyobb eltérések is vannak és lesznek az időjárás függvényében, de ezen szűk korlátok között nyitják és csukják a Sió-csatorna zsilipeit.

A luxusyachtok számára nyilván a stabil mély víz előnyös, és egyes vélemények szerint a tó alacsony vízállása a turizmus visszaszorulását eredményezné. Az MTA szakemberei viszont összefüggést találtak az állandó magas vízszint és a nádasok pusztulása között. Mi a megoldás a Balaton egészségének megőrzésére? A jelenleginél nagyobb vízszintingadozást kellene "engedni" a tónak, meg kellene állítani a nádasok irtását, valamint további partszakaszok "lekövezését".

Fontos még, hogy itt a tizenkettő nem egy tucat, sok egymástól elvágott nádsziget nem tölti be ökológiai funkcióját, hálózatot kell alkotniuk, hogy legalább az átjárást biztosítsák az élővilág számára.