Elkészült az északi Balaton-part 2011-ben műemlékként is elismert épülete, a badacsonytomaji Tátika étterem felújítása.
A város kikötője közvetlen szomszédságában található kulturális emléket az EB Hungary Invest Kft. újította fel.
Végre befejeződhet a badacsonyi kikötő legendás épületének felújítása
A badacsonytomaji kikötő közvetlen szomszédságában álló műemlék épület, a Tátika Étterem felújítása korántsem nevezhető zökkenőmentesnek. Az uniós forrásból megvalósuló projektnek eredetileg 2020-ban kellett volna befejeződnie.A Közbeszerzési Értesítő adatai szerint az EBH Invest az épület rekonstrukciójára, az Everling Városépítő Kft. pedig a környezetének megújítására szerződött a BTTF Badacsony és térsége Turisztikai Fejlesztő Nzrt.-vel – számolt be róla a Magyar Építők.
A Callmeyer Ferenc tervezte épület eredetileg közvetlen a vízparton állt, konzolja a víz fölött feküdt, azonban a rendszeres téli jegesedést nem bírta, így később feltöltötték az előtte található területet és ma itt terasz található. A Tátika az 1980-as években is kapott egy átépítést, szintén Callmeyer Ferenc tervei alapján.
Miközben az 1962-ben átadott műemlék mai állapotában is idézi egykori kinézetét, a felújításnak köszönhetően új funkciókkal is gazdagodott – derül ki a kivitelező Facebook-posztjából, majd hozzáteszik: a tervek szerint a megnyitást követően az alsó szintjén információs iroda, illetve a turisták fogadását, várakozását szolgáló közösségi tér jön létre, a felső szint pedig étteremként működik továbbra is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek