Több mint egymilliárd forinttal csökkentette a kikiáltási árát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) annak a tihanyi ingatlannak, amelyet sikertelenül próbált meg eladni két hete. A kiírás többi eleme egyáltalán nem változott, csak az áron módosítottak. Az árverésre október 30-ig lehet jelentkezni, a háromnapos aukció pedig november elején lesz. Jövő hétfőn egyórást bejárást is szervez az MNV.
Mint megírtuk először szeptember végén bocsátotta árverésre az ingatlant az állami vagyonkezelő, amelyet úgy jellemeztek, hogy a félsziget legutolsó, nagyobb összefüggő, beépítetlen részén található, így a „település legnagyobb fejlesztési potenciállal rendelkező területe”.
A licitidőszakra október 9. és 11. között került sor, de a háromnapos idősávban egyetlen ajánlat sem érkezett.
Legelőször 5,23 milliárd forintért próbálták értékesíteni a telket, a mostani kikiáltási ár azonban csak 4,19 milliárd forint. Ez pontosan 20 százalékos árcsökkenés – írja a G7.
Az egykor üdülőként működő, de már másfél évtizede használaton kívül lévő ingatlan 39,6 ezer négyzetméter területű. A telken 10 felépítmény is található, de a csomag ingóságokat is tartalmaz. Az ingatlan és az ingóságok árát is arányosan csökkentette a Nemzeti Vagyonkezelő.
Pusztító szennyvizet kell most kihevernie a Balatonnak
Hetekig folyt a trutymó a tóba Tihanynál. Most baj van.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni