Idén eddig megközelítőleg hétezer káresemény bekövetkeztekor fizetett az Uniqa Biztosító Zrt. az államilag támogatott általános gyermek- és ifjúsági baleset-biztosítás után - írja a Világgazdaság. A bejelentések 98 százaléka csonttörésre vonatkozott – közölte a lappal a biztosító. A biztosítási esemény bekövetkezésekor azonban csupán meghatározott mértékig fizet a biztosító: baleseti halál esetén 200 ezer, csonttörés bekövetkeztekor háromezer, rokkantság esetén 300 ezer forintig.
A felnőtt szerződöttre kialakított szolgáltatások mellett a gyermekekre köthető kiegészítő biztosításra is érdemes gondolni – mondta a napilapnak Minisán Attila, az Uniqa lakossági személybiztosítások termékmenedzsmentjének vezetője. Miután a leggyakoribb biztosítási esemény ebben az életkorban a csonttörés, megemelték ennek a fedezetnek a szolgáltatási összegét.
Az iskolakezdéssel egyidejűleg nőtt az érdeklődés a gyermekek számára kialakított csomagok iránt az Aegonnál is – mondta Lipták Mónika, az Aegon életbiztosítási üzletágának igazgatója. A biztosítónál két, gyerekeknek és egy a Z generációnak (az 1990 után születetteknek) összeállított csomag érhető el. A szülők bevonhatják a szerződésükbe a gyermeküket a meglévő életbiztosítás, nyugdíjbiztosítás mellé.
Legolvasottabb
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet