Baleset miatt forgalomkorlátozás van és torlódik a forgalom az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Székesfehérvár-dél csomópontnál - közölte az Útinform vasárnap kora délután a honlapján.

Azt írták: mindhárom sávot lezárták, a járműveket a leállósávra terelik, a torlódás csaknem négy kilométeres.

A katasztrófavédelem azt közölte, hogy az 59-es kilométernél történt balesetben négy gépkocsi ütközött össze.

Közben az Autópályafigyelő Facebook-oldala helyzetjelentést adott az M7 Budapest felé eső oldaláról. A posztíró szerint Velence magasságában ugyan nincsenek egyedül, de járható a pálya. 

Horvátországból is zúdulnak hazafelé

Egy másik bejegyzés szerint még a szokásosnál is jobban beállt a horvát autópálya a zágrábi fizetőkapunál. Állítólag lehalt a fizetős rendszer, óránként egy méter halad a sor. A jobban értesültek úgy tudják, hogy a még időben jobbra elkanyarodókat, akik a kártyás fizetést választják, vagy ENC-készülékkel rendelkeznek, nem érinti a leállás, és lényegesen kisebb sor várja őket.