Pintér Sándor belügyminiszter szerdán a parlamenti bizottság arról beszélt, hogy nem kíván sem gyógyítani, sem a gyógyító munkában részt venni, hanem a feladata a „rendszerek kialakítása” és a munka végrehajtásának az ellenőrzése lesz. A belügyminiszter nem egyedül fogja vezetni a területet, hanem „törzsi vezetéssel”, és közös gondolkodással, széleskörű együttműködéssel fejlesztené majd az egészségügyet.
A feladatok végrehajtásához először az informatikai fejlesztést kell véghez vinni, melyhez fel fogják használni a pandémia során szerzett, digitalizációval kapcsolatos tapasztalatokat is.
Nélkülözhetetlen a mesterséges intelligencia bevezetése az egészségügyben
- mondta a belügyminiszter.
A szociális- és gyermekvédelmi területen kiemelt szerep jut majd az egyházaknak, melyeknek a szerepvállalását még inkább növelni tervezi. A fogyatékkal élők esetében elsősorban az önálló élethez és munkavégzéshez szükséges eszközök megteremtése lesz a cél, hogy akár 60-70 százalékra emelkedhessen a közöttük a munkavállalók aránya.
Pintér szerint Magyarországon az egészségügy helyzete hasonló, mint Nyugat-Európában, és a Boston Consulting Group adatai szerint a várólisták tekintetében sem áll rosszabbul Magyarország a külföldi országokhoz képest. Viszont ez utóbbiak rövidítéséhez racionalizálni kell az ügyeleti rendszert, mely által szerinte mindenki hamarabb egészségügyi ellátáshoz juthatna.
A krónikus betegek esetében bevezetnék a pandémia időszakában már kitapasztalt rendszert, melyben a covid-oltásokhoz hasonlóan a kezelésekre is konkrét időpontra mennének a páciensek. A háziorvosi ellátást a telemedicina segítségével kiterjesztenék, és a távdiagnózisok felállításához is mesterséges intelligenciát alkalmaznának az egészségügyben.
Arról is beszélt, hogy a magyar lakosság egészségesen eltöltött éveinek száma sokkal kevesebb, mint más országokban. A magyar nők körében 7-10 évvel kisebb az egészségesen töltött évek száma, és a férfiak esetében még ennél is rosszabb az arány. Pintér úgy látja, nagyobb hangsúlyt kell fektetni az egészségben töltött évek számának emelésére.
A hálapénz Pintér szerint „rákos daganat az egészségügyi területen”, ezért a kivezetését sikerként értékelte, azoknak az orvosoknak pedig, akik pénzt fogadnak el a betegektől, továbbra is rendőri intézkedésre kell számítaniuk.
Az egészségügy hatékonyságát Pintér az intézmények gazdálkodásának és a szolgáltatásaik minőségének az ellenőrzésével növelné, és az orvosok elvégzett munkája is minősítve lenne a jövőben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát