A lekérdezéshez a magyarorszag.hu oldalon a "Közigazgatás, Jog" témacsoporton belül az "Adatkezelés, adatszolgáltatás" felületet kell kiválasztani, majd ott a "Tájékoztatás a közúti közlekedési előéleti pontokról" ügytípust kell kiválasztani. Ezután szükséges az elektronikus azonosítás, majd az "Ügyintézés indítása" gomb megnyomásával az eredmény azonnal megjelenik. Az ügyintézés illeték- és díjmentes.
A lekérdezési felület itt közvetlenül is elérhető.
Az adatkérés eredményeként elérhetővé válnak az aktuálisan nyilvántartott közúti közlekedési előéleti pontok, valamint a nyilvántartás szerinti összpontszám alapjául szolgáló cselekmények és a kiszabott pontadatok.
A nyilvántartás tartalmazza az előéleti pontok elévülési idejét is. Az előéleti pontokat a szabályszegést megállapító határozat jogerőre emelkedésének, illetve a helyszíni bírság tudomásulvételének időpontjától számított legfeljebb három évig lehet a pontok összesítésénél figyelembe venni.
Ha a járművezető előéleti pontjai elérik, vagy meghaladják a 18-at, az illetékes járási hivatal visszavonja vezetői engedélyét.
A 18 pont elérése előtt van lehetőség a pontok csökkentésére, önkéntes utánképzésen való részvétellel, amelynek sikeres elvégzése napján a nyilvántartott pontok száma 13 pontig 9 ponttal, 14-17 pont között 6 ponttal csökken - írta közleményében a tárca.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma