Tovább emelkedtek a fizetések a hazai munkaerőpiacon, miközben a bérigények is rekordokat döntöttek 2024-ben: egyes régiókban akár 20-25 százalékkal kérnek magasabb bért a fehérgalléros munkavállalók. A WHC Csoport (WHC) elemzése szerint a fizetések kiegyenlítődése ellenére a szakterületekként kirajzolódó különbségek továbbra is meghatározó szerepet játszanak a toborzás során.
A WHC adataiból kiderült, hogy a korábbi évekhez hasonlóan jelentős különbségek fedezhetőek fel a korosztályok bérezése tekintetében.
A fiatalok havi bruttó 650 és 850 ezer forint, míg a szenior munkavállalók bruttó 900 ezer és 1,4 millió forint között keresnek a fehérgalléros munkakörökben.
Kapcsolódó
Mindemellett továbbra is jelen vannak az országon belüli eltérések: Debrecenben, Miskolcon és a Nyírségben a jelöltek 20 százalékkal magasabb bért kérnek, mint 2024 elején, Kecskeméten pedig a megnövekedett munkaerő-kereslet miatt 25 százalékkal nőtt a bérigény az egy évvel korábbi igényekhez képest. Miközben Vas vármegyében mindössze 15 százalékkal emelkedtek a kereseti igények, amit a magas munkaerőkínálat és a betölthető munkakörök számának csökkenése eredményezett.
A cafeteria és a home office is csábító
„A szellemi munkáknál azt tapasztaljuk, hogy egyre fontosabb a lakóhelyhez közeli munkahely, a home office lehetősége, valamint a béren kívüli juttatások is felértékelődtek a munkavállalók szemében” – mondta Horváth Ágnes, a WHC szellemi munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés üzletágvezetője.
„A vezetői pozícióban viszont akár a fizetés 40 százalékáról is képesek lemondani egy másik régióért, ezen munkakörökben erősen tapasztalható a teljes országos rugalmasság. Olyan juttatások, mint a bejárási támogatás, a 13. havi fizetés és a cafeteria, egyre nagyobb szerepet játszanak a munkavállalók állásdöntéseiben” – mondta a szakember.

Szakterületenként és régiónként is nagy különbségekre mutat rá a WHC elemzése. A logisztika és beszerzés területeken a bérek mértéke jellemzően nagyban függ az adott munkáltató méretétől és tulajdonosi hátterétől. A területen dolgozók átlagban bruttó 600 és 650 ezer forinttól induló fizetésekre számíthatnak, de a szenior vagy stratégiai beszerzői pozíciók elérhetik akár a bruttó 1,2 és 1,3 millió forintos bérsávot is.
Az elemzés szerint az informatika területén rajzolódik ki a legmagasabb bérezés: míg a szoftvermérnökök akár bruttó 800 ezer és 1,8 millió között is kereshetnek, a „delivery” projektmenedzserek bruttó 1,8 és 2,2 millió közötti bérsávon mozognak.
Eközben a pénzügyi területen egy átlagos vidéki könyvelő bruttó 550 és 650 ezer forint között keres, míg Budapesten a tapasztalt könyvelők bérigénye már meghaladhatja a bruttó 700 és 900 ezer forintot.
Főkönyvelői vagy pénzügyi specialista pozíciók esetében pedig a bérek akár elérhetik a bruttó 1,3 és 1,6 millió forintot is. A HR-munkatársak átlagosan bruttó 600 és 750 ezer forint között keresnek, míg a HR menedzserek esetében a bérsáv 1 és 1,5 millió forint között mozog.
Az ügyfélszolgálati területen főként a nyelvtudás határozza meg a fizetéseket – az angol mellett a legnépszerűbb nyelvek a német, az olasz, a francia és a holland –, a kétnyelvű pozíciókért bruttó 800 ezer és 1,3 millió forint közötti bért kérnek a munkavállalók.
KSH: 478 ezer forint a nettó átlagkereset
A KSH adatai szerint Magyarországon a 2024. novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 695 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 478 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 11,9, a nettó átlagkereset 11,8, a reálkereset pedig 7,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A bruttó kereset mediánértéke 550 800, a nettó kereset mediánértéke 383 400 forintot ért el, 12,5, illetve 13,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban,
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
