Az idén új korszakba lépett a lakásbiztosítási piac, a tavaszi kampányban – amelyre a jövőben várhatóan minden évben sor kerül – kötelezettség nélkül válthattak biztosítást az ingatlantulajdonosok – írja közleményében a K&H.
A pénzintézet saját adatai szerint
egy budapesti lakás esetében az éves átlagdíj alig több mint 30 ezer forint, a fővárosi családi házakat pedig átlagosan közel 66 ezer forintos összeg jellemzi. A vidéki lakásoknál 23 ezer forint, a családi házaknál pedig 53 ezer forintos átlagdíjról van szó.
Korábban csak évfordulókor lehetett lakásbiztosítást váltani, 2024 márciusában azonban az érintettek ezt minden kötelezettség nélkül megtehették. A lakásbiztosítási kampány során összesen több mint 640 ezer új lakásbiztosítás köttetett a jegybank adatai szerint.
„A lakásbiztosítási kampány során a teljes fedezettség 72 százalékról 74 százalékra emelkedett, a szerződések jelentősebb része már fedezetet nyújt az ingatlan jelenlegi értékének megfelelően. Az elmúlt években jelentősen nőtt a lakóingatlanok értéke, ezt pedig nem minden esetben követték le a lakásbiztosítások. A kampány során megkötött új lakásbiztosítások átlagos éves díja 59 ezer forintot tett ki” – mondta Székely Pálma, a K&H értékesítés és életbiztosítási üzletágának vezetője.
Az is kiderül a pénzintézet statisztikáiból, hogy a legtöbben az ingatlanra és az ingóságokra együtt kötnek lakásbiztosítást.
„A szerződések marginális része olyan, amelyben csak az ingóságokat biztosítják az érintettek. Utóbbi eset tipikusan az albérleteknél jön szóba, amikor a bérlő a saját eszközeire köt biztosítást, míg az ingatlanra a tulajdonos biztosítása vonatkozik. A kizárólag ingóságokra kötött biztosítások aránya a K&H-nál alig több mint 2 százalék” – fogalmazott a szakember.
A K&H tavalyi felmérése szerint a lakásvédelmi módszerek közül az egyik legelterjedtebb megoldás a lakásbiztosítás, amit a megkérdezett 30-59 évesek 83 százaléka említett. A magas és közepes jövedelműek között 89 és 87 százalékos volt az arány, az alacsonyabb jövedelműeknél viszont csak 69 százalékot tett ki. A korábbi években hasonló volt az összesített arány: 2018 és 2022 között 79-86 százalék tartotta a legjobb védelemnek a lakásbiztosítást.
Rendesen megmozdultak a magyarok a kampányban
Várakozáson felüli sikerek látszanak a márciusi lakásbiztosítási kampánynak köszönhetően. Erősödött a piaci verseny, csökkent a piacvezető szereplők koncentrációja, sőt, még az alulbiztosítottságot is sikerült visszaszorítani.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!