Módosult az európai uniós támogatások felhasználásának eljárásrendje; a Magyar Közlönyben megjelent jogszabályváltozás eredményeként csökkennek a projektek tervezésével, elindításával és kezelésével kapcsolatos határidők. A pályázatok kezelője szerint a bevezetett megoldások a pályázóknak gyorsabb forráshoz jutást jelentenek. A változtatások az intézményi és a kedvezményezetti oldalra - vagyis az apparátus leterheltségéből és az elégtelen számlamennyiségből adódó problémákra - egyaránt koncentrálnak.

A kifizetések további felgyorsításának szándéka "A 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. Rendelet" módosítását is szükségessé tette.

Az NFÜ közlése szerint már a kormányváltás utáni leltárkészítés során kiderült, hogy az európai uniós fejlesztési támogatások kifizetésének jelentős felgyorsítása nélkül a programozási időszak végére számottevő források ragadhatnak bent. Az ügynökség szerint az Orbán-kormány eddigi intézkedéseinek hatására a heti szinten kifizetett támogatások mértéke a kormányváltás időszakához képest csaknem megnégyszereződött.

Többlettámogatás

Az új szabályozás - bizonyos feltételek mellett - az áfa januári emelését követve, a projektek zavartalan lebonyolítása érdekében többlettámogatásra jogosítja fel a kedvezményezetteket. Az úgynevezett szállítói finanszírozás és szállítói előleg gyakoribb alkalmazásával csak az önerőt és nem a teljes projektköltséget kell biztosítania a kedvezményezettnek, mivel a megvalósításra vonatkozó elszámolás a projekt előrehaladása közben folyamatos.

Rövidül a támogatói döntéshozatali határidő, a döntési folyamatnak a projektjavaslat beérkezésétől számított 30 napon belül kell ezentúl lezáródnia. Ez legfeljebb egy alkalommal hosszabbítható meg 15 nappal. A közbeszerzésekkel kapcsolatos eljárási határidők is jelentősen rövidülnek. Ennek oka, hogy a közreműködő szervezet, illetőleg az NFÜ által eddig egymás után végzett ellenőrzési tevékenységek a módosítás eredményeként ezután párhuzamosan zajlanak majd.

Elég a miniszteri döntés

Gyorsul a támogatási konstrukciók tervezése, elindítása: a projektfelhívás elkészítése és meghirdetése maximum 30 napos határidővel történhet ezentúl. A jogszabály-módosításnak köszönhetően az egyes konstrukciókat érintő - korábban kormánydöntést igénylő - kisebb változtatások, (például a prioritásokon belüli bizonyos átcsoportosítások) miniszteri hatáskörben a korábbiaknál jóval gyorsabban lesznek megvalósíthatók.

Azon projektek esetében, amelyeknél a megvalósítás elmaradásának veszélye fennáll, az NFÜ kockázatelemzés alapján egyedi, nyomon követhető cselekvési terv kidolgozását kérheti. Az NFÜ a támogatási szerződéstől való részleges elállás, illetve a támogatói okirat visszavonása előtt - a támogatási szerződés módosításának kezdeményezésével egyidejűleg - intézkedéseket kérhet, illetve foganatosíthat. Például csökkentheti a projektmenedzsment-költségeket, azok kifizetését feltételekhez kötheti, projektfelügyelőt rendelhet ki.