Egy hidegfront ugyan lehűtötte a levegőt a héten, ám nyárias időjárás uralta korábban a hónapot. Nem tervezik esetleg, hogy május helyett már áprilisban megnyitják a kültéri medencéket?
Borosné Szűts Ildikó (B.Sz.I.): A strandnyitás mindig nagy kérdés nálunk. Hagyományosan május elseje volt a szezon elindításának időpontja, majd a Covid után ez egy kicsit megváltozott: az időjáráshoz kell igazodnunk. Hiába nyitunk ki május elsején, ha mondjuk 10 fok van, akkor nincs egyetlen vendégünk sem a strandon. Éppen most beszéltük át a kollégákkal, hogy időjárás előrejelzés oldalról mit látunk. Ez alapján május sem lesz sokkal melegebb, mint az április. Sőt, talán ennek a hétnek a hűvös időjárása térhet vissza időszakosan a jövő hónapban is.
Kapcsolódó
Mi felkészülünk műszaki- és humánerőforrás oldalról, és várjuk azt, hogy milyen lesz az időjárás, és előtte egy héttel tudunk dönteni majd a nyitásról, ami már például a Palatinuson részben megtörtént. Ott már április elejétől a vendégek rendelkezésére áll a kültéri Margaréta-medence, ahol már most kint ülve, gyönyörű napsütésben, szabad levegőn a Margitszigeten lehet élvezni a fürdőzést.
Jól indítottuk a tavaszt, hiszen a nagyon jó időnek köszönhetően húsvétkor is kiemelt forgalmat bonyolítottunk le. Ha csak a számokat nézzük, akkor a Széchenyi fürdőben egy nap alatt több mint 6 ezer vendég jelent meg, és az összes többi fürdőnk is gyakorlatilag telített volt.
Minden évben ütemezett strandnyitást bonyolítunk le. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a kültéri medencékkel Pesterzsébeten, a Palatinuson, Csillaghegyen és a Paskál fürdőben (ezeken a helyeken vannak beltéri medencék is) májusban biztosan megnyitunk, hogy pontosan mikor lesz a strandnyitás időpontja, az az időjárástól függ. A Rómain és Pünkösdfürdőn csak kültéri medencéink vannak, és ez tényleg abszolút időjárás függvénye. Gondolkodunk abban, hogy esetleg június elején nyitunk, de ezt legkésőbb természetesen az iskola zárásához igazítottan megtesszük.
A jegyárakban milyen változásra lehet számítani a tavalyihoz képest?
B.Sz.I.: Az év elején a fürdők vonatkozásában átlagosan 6 és 10 százalék közötti jegyáremelés történt, amely a tavalyi inflációhoz képest mérsékeltnek mondható. Egyedül a Palatinuson nem volt még ebben az évben áremelés, itt várhatóan 10-12 százalékkal nőnek a jegyárak, ha a több mint 5 ezer főt egyidejűleg befogadni képes teljes kültéri strandot megnyitjuk.
Ebben az évben, amivel nem számoltunk, hogy minden fürdő életét nem csak Budapesten, hanem az egész országban jelentősen megnehezíti a kiemelkedő csatorna- és vízdíjemelés. Ez maximum 100-200 forintos jegyáremelést jelenthet majd a strandidőszakban.
Nemrég tették közzé éves beszámolójukat, amiből többek között kiderült, hogy a társaság a tervezettnél kiemelkedőbb évet zárt tavaly és egyedül a Széchenyi Gyógyfürdő 11,5 milliárd forintos bevételt könyvelhetett el. Milyen gazdasági eredményeket várnak erre az évre?
B.Gy.I.: Minden idők legsikeresebb éve van mögöttünk mintegy 22,8 milliárd forintnyi eredménnyel és közel 5,4 milliárd forintos profittal. Ebből is látszik, hogy Budapestre már 2023-ban visszatért a turizmus. Tavaly, november 19-én megjelent az a kormányrendelet, amely többek között újraszabályozza a fürdők befogadóképességét. Ennek alapján sem számolunk erre az évre a vendégszámban jelentős növekedéssel, annál is inkább, mert azt gondoljuk, hogy ha nagyon tömöttek a fürdők, az jelentősen csökkenti a vendégélményt. Ez azt jelenti, hogy örülnénk, ha a tavalyi szintet tudnánk hozni 3,8-3,9 millió látogatóval. Sokkal inkább a szolgáltatások minőségében, csomagok kialakításában, több rendezvényben gondolkodunk, amelyekkel többlet bevételt tudunk generálni.
A nyereséget vissza tudják forgatni? Mire szeretnék elkölteni? Mennyi lesz az osztalékfizetési kötelezettségük a főváros felé?
B.Gy.I.: A Fővárosi Közgyűlés mintegy 5 milliárd forintos osztalékról döntött, de ütemezetten, ami azt jelenti, hogy 1,5 milliárd forintot kell most kifizetnünk április végén, és a többi osztalékfizetésnek a társaság likviditási helyzete és így természetesen kötelezettségvállalásai függvényében van relevanciája.
Nekünk az a célunk, hogy egyre több fürdőfelújítás tudjon elindulni. A Széchenyi Gyógyfürdő, ami a legtöbb látogatót és bevételt hozza, az elmúlt 15 évben komoly felújításon nem esett keresztül, ezért ott most ütemezett fejlesztésekbe kezdünk. Idén a belső termáltérben kénytelenek vagyunk egy medencerészt lezárni, és ütemezetten felújítani, mert az állapota megköveteli. Tervezzük a Széchenyi lépcsős napozójának és a kettes szaunának a rendbehozatalát is.
A Rác fürdő rekonstrukciója kapcsán folyik a közbeszerzési pályázat a kivitelező kiválasztására, és már tervezzük a Gellért fürdő felújítását is. A Palatinuson több tíz millió forintba kerül majd a közel százéves, mechanikus hullámgép és a hullámmedence felújítása a csatornázási feladataink mellett. Pesterzsébeten például építünk egy külső büfét, hogy biztosítsuk a nyári szezonban a vendégek kiszolgálását. A Dandár Gyógyfürdőben hat-nyolc hétre be kell zárnunk: a teljes belső medenceteret újra kell szigetelni és burkolni. Megújul a zuhanyzó- és a mellékhelyiségek burkolata is. A Rudasban elvégezzük a tetőfelújítás utolsó ütemét, de ott a talán legnagyobb attrakciónkat, a Panoráma medencét már tavaly teljes egészében felújítottuk. Az apróbb karbantartásokat folyamatosan végezzük.
Mikor nyithat meg végre újra, annyi viszontagságos év után a Rác fürdő?
B.Gy.I.: Úgy tervezzük, hogy a közbeszerzési pályázat lezárulta után, várhatóan júniusban elindul a 15 hónapra tervezett kivitelezési munka, és így talán a jövő nyár végén nyithatunk. Korábbiakban volt egy olyan fővárosi döntés, hogy a Rác fürdő felújítása a működési cash flow-ból valósuljon meg. Gyakorlatilag az általunk megtermelt eredményt tudjuk felhasználni a fürdő felújítására.
Mi a helyzet a szintén hányatott sorsú Király fürdővel?
B.Gy.I.: A Király fürdő jelen pillanatban zárva van és ebben a szezonban már nem nyit ki. Folynak a háttérben az egyeztetések, hogy milyen módon lehet majd felújítani, illetve a felújítását finanszírozni.
Melyek a leglátogatottabb, legtöbb bevételt hozó fürdőik?
B.Gy.I.: A történelmi fürdők közül a Széchenyi, a Gellért, a Lukács és a Rudas, míg a strandok esetében a Paskál, a Csillaghegyi, és nyilván a Palatinus. Ez utóbbi, ha jó a nyár és nem tér vissza például a tavalyi júniusi hideg, esős időjárása, akkor nagyon komoly bevételi lehetőséget jelent számunkra.
Idén is számíthatnak az érdeklődők nyári éjszakai partikra, attrakciókra a fürdőkben?
B.Gy.I.: A Széchenyiben minden szombaton, a Rudasban pénteken és szombaton van éjszakai fürdőzés, Pesterzsébeten pedig Night Edition rendezvényeket tartunk majd. Idén is lesznek CineSpa mozifilmvetítések a Széchenyiben a Budapest Filmmel együttműködve. Készülünk a Palatinus strandnyitójára is, aminek időpontja június 15-e egy még titkos sztárfellépővel, és persze idén is lesz fürdők éjszakája.
Tervezik-e Hévízhez hasonlóan látogatói időkorlát bevezetését, például a turisták által közkedvelt Széchenyi Gyógyfürdőben?
B.Gy.I.: Jelen pillanatban nincsenek időkorlátok. A Széchenyiben nagyjából 90 százaléka a vendégeinknek külföldi, minden tizedik látogatónk belföldi. A jelenlegi szabályozás szerint egyszerre 1825 vendég tartózkodhat bent a 18 benti- és a három kinti medencénél.
Nézzük a nemzetközi trendeket és hosszú távon elképzelhető, hogy időkorlátos jegyek lesznek a budapesti fürdőkben is. Ma még nem tudok válaszolni arra, hogy ezt mikor és milyen módon tudjuk kialakítani. Jelen pillanatban azzal a megoldással, amivel most működünk, tudjuk biztosítani azt, hogy aki el akar látogatni budapesti fürdőbe, az be is tud jutni. Tény ugyanakkor, hogy a belépőjegyeink az európai történelmi fürdők minimálárán vannak, miközben azokon a helyeken általában három órát lehet bent tartózkodni, nálunk pedig egész napot. Eközben a Zsigmondy Klubkártyát tulajdonló belföldi vendégeink száma meghaladta a 22 ezret. Nekik több mint 60 százalékos kedvezményt tudunk nyújtani a belépők árából.
A turizmusban szinte mindenki munkaerőhiánnyal küzd. Milyen olyan álláslehetőségeik vannak, ahova esetleg várnának jelentkezőket?
B.Gy.I.: Tavaly év végére sikerült jelentősen feltölteni a létszámunkat, a munkaerő állományban nagyon jól állunk. Nagyjából 1100 állandó munkatársunk van, és a szezonra körülbelül kétszáz további munkavállalót szoktunk még felvenni. Utóbbiak egy része szerződéses munkavállaló, tehát júniustól vagy májustól szeptemberig tartó időszakban dolgozik nálunk 3-4 hónapos határozott idejű munkaszerződéssel, és természetesen van diákmunka lehetőség is. A szezonális munkavállalók vonatkozásában hagyományosan keresünk mindig hostesseket, pénztárosokat, takarítókat, úszómestereket és medenceőröket. A legnagyobb hiányunk az egyébként takarítói- és éjszakai takarítói munkavállalói körben van, és most indítottuk el a medenceőrök toborzását.
Úgy gondolom a szezonra a megfelelő munkavállalói létszámot fogjuk tudni biztosítani. Ennek valószínűleg az is az oka, hogy nagyon jelentős béremelést adtunk az elmúlt három évben. A tavalyi és a tavalyelőtti évben például a gépész, kertész, uszodamester, takarító munkakörökben 30-40 százalékos, ebben az évben pedig 13,5 százalékos béremelésre került sor. A havi bruttó átlagkereset társaságunknál 2023. évben 605.337 forint volt, plusz 5 százalék cafeteria, 13. havi bér, Budapest pótlék és lojalitási ösztönzők. Gyakorlatilag mindenhol a piaci átlagon, sok esetben a fölött tudunk fizetni, ezzel is igyekszünk megtartani munkavállalóinkat.
Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett egységek:
- Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
- Szt. Gellért Gyógyfürdő és Uszoda
- Király Gyógyfürdő
- Rác Fürdő
- Rudas Gyógyfürdő és Uszoda
- Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda
- Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda
- Dandár Gyógyfürdő
- Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő
- Paskál Gyógy- és Strandfürdő
- Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő
- Pünkösdfürdői Strand
- Római Strandfürdő
Ezekre a fővárosi termálfürdőkre tették le a voksukat a pihenni vágyók
A budapesti fürdők többségét működtető vállalat éves beszámolója szerint a tavalyi évben összességében nőtt a fürdők wellness és gyógyászati vendégforgalma is.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!