Megjelent az idei fővárosi lomtalanítási naptár, bár még csak egy kerület kapott konkrét dátumot, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. jogútodja, a Budapesti Közművek (BKM) majd bővíti a listát.
A lomtalanítási sorozat a 10 körzetre osztott XXI. kerületben (Csepelen) kezdődik február 13-án és 24-ig tart.
A cég egyúttal felhívja a figyelmet a lomtalanítási szabályokra:
- A lomtalanítási időpontokat az FKF a kerületi önkormányzatokkal egyeztetve határozza meg, a munkaszüneti napok figyelembevételével.
- Az elszállítás kizárólag a kihelyezést követő napon történik.

- A lomokat az adott körzetben az adott napon 18 órát kell kitenni. Aki nem a megjelölt időpontban történő lomkikészítés közterület-szennyezési szabálysértésnek minősül.
- Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált úgynevezett nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútorok, ágybetétek, szőnyegek) helyezhető ki a ház elé.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt