Október végén új egységgel bővül a Rossmannn drogérialánc magyarországi hálózata, ezzel 235 boltja lesz a cégnek.
Az új üzlet a Budapest mellett lévő Nagykovácsiban kapott helyet, a településen a Rossmann lesz az első drogérialánc, a rivális 260 bolttal rendelkező drogerie marktnak - a boltlánc térképe szerint - nincs üzlete.
A két drogérialánc közül a Rossmann a múlt évben "benevezett" a 100 milliárdos boltláncok ligájába. A cég ugyanis több mint 10 százalékos forgalombővülést ért el, így a nettó árbevétele megközelítette a 100 milliárd forintot, egész pontosan 99,2 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 90,2 milliárd forintos forgalommal. A Trade Magazin boltrangsora szerint a Rossmann bruttó forgalma 2020-ban 105,5 milliárd forintot tett ki. A lista szerint a drogerie markt bruttó bevétele tavaly 122 milliárd forint volt. szemben az egy évvel korábbi 112,1 milliárddal.
A Napi.hu számára a Pulzus Kutató által idén nyáron készített felmérésből egyébként az derült ki, hogy apró előnnyel vezet a dm a Rossmann előtt a magyar vásárlók körében, ám a nők inkább az utóbbit favorizálják. (A felmérés eredményéről itt olvashat részletesen.)
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Ma a béke útját járni bátor cselekedet – Leó pápa elmondta, miért