Szombat óta zúgolódástól és lövöldözésektől volt hangos Ouagadougou, Burrkina Faso fővárosa. Roch Kabore 2016 óta vezette a nyugat-afrikai országot, a hadsereg a közbiztonság romlására hivatkozva vette át tőle a hatalmat. Elmondásuk szerint Kabore alkalmatlan volt Burkina Faso megosztott lakosságának egyesítésére, és képtelen volt határozottan fellépni az ország iszlamista felkelői ellen, akiknek egy decemberi merénylete 41 életet követelt.
A hadsereg bejelentését Paul-Henri Sandaogo Damiba alezredes aláírásával közölték, amiben elmondják, hogy a hatályos alkotmányt felfüggesztették, az ország határait lezárták, feloszlatták a kormányt és az országgyűlést is.
Kapcsolódó
A puccs elkövetői MPSR-ként hivatkoznak magukra, aminek franciáról fordított jelentése Hazafias Mozgalom a Biztonságért és az Újjáépítésért. A volt elnököt eltűnése óta nem látták, támogatói és a puccsot elkövető MPSR egyaránt annyit közöltek, hogy biztos helyen tartják. Rezidenciáján fegyveres összetűzés volt az éjszaka, az ott parkoló autók golyó ütötte lyukakkal vannak tele.
A főváros lakossága többségében - úgy tűnik - támogatja a hatalomátvételt. Százak gyűltek össze Ouagadougou főterén, hogy támogatásukat fejezzék ki, és Corrine Dufka, a Human Rights Watch emberjogi civilszervezet nyugat-afrikai igazgatója alátámasztotta Kabore alkalmatlanságát.
A fővárosban hónapok óta tartanak a zavargások, mivel az ország több területét is iszlamista felkelők uralják. Ezeken a helyeken arra kényszerítik a lakosokat, hogy az iszlám vallási törvények egy különösen szigorú verziója szerint éljenek.
Az amerikaiak azt nyilatkozták, tudnak a történésekről, de egyelőre túl korai volna kivizsgálni az esetet. Antonio Gutieres, az ENSZ főtitkára elítélte az erőszakos hatalomátvételt. A régióban egyébként nem szokatlanok a hasonló puccsok, csak az elmúlt másfél évben Maliban, Guineában és Csádban is megdöntötték a regnáló hatalmat, bár ezeken a helyeken elsősorban a korrupció volt az esetek kirobbantója.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Oroszokra és ukránokra cserélik le az iváncsai akkugyár dolgozóit?

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
