Egy nem reprezentatív kutatás szerint már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó béren kívüli juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves cafeteria keretösszege 2024-re pedig további növekedést mutat – mondta lapunknak Fata László, a Cafeteria Trend szakértője.
2023-ban átlagosan 405 627 forintos bruttó éves keretösszeget biztosítottak a munkáltatók az alkalmazottaiknak, idén ez az összeg már 432 630 forintra emelkedett, ez derül a 433 válaszadó beszámolójából. Ez a cafetériaszakértő szerint ez 6,6 százalékos növekedésnek felel meg egy év alatt.
Kapcsolódó
Egyre többen adnak 400 ezer forint feletti cafeteriát
Ha megvizsgáljuk, hogy struktúrájában hogyan alakult a keretösszegek változás, akkor azt tapasztaljuk, hogy a 300 ezer forint alatti keretet biztosító munkáltatók aránya csökkent, válaszolta Fata László. Viszont 7 százalékkal nőtt azon cégek aránya, akik évi 400 ezer forint felett adnak juttatásokat a munkavállalóik számára.
Az Economx kérdésére válaszolva Fata László kiemelte, hogy a leggyakrabban adott béren kívüli juttatási elem idén is valószínűleg a Szép-kártya lesz.
Ezt követheti a csekély értékű ajándék, amit évente háromszor a minimálbér 10 százalékáig lehet adni a dolgozóknak. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére pedig a kulturális szolgáltatásra, belépőkre fordítható adómentes juttatás kerülhet.
A kutatás szerint a válaszadók 36 százaléka alkalmaz nettó elvű juttatási rendszer, míg 55 százalék bruttó cafeteria kerettel dolgozik, melynél a keretösszeg tartalmazza a juttatásokhoz kapcsolódó költségeket is. A fennmaradó 9 százaléknál vegyes megoldások működnek a közterhek megosztására – sorolta a szakértő. Kiemelte: ezen a területen nincs jelentős változás 2022 óta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!