Az otthonokban keletkezett tűzesetek megelőzésének legfontosabb üzenete, hogy nyílt lángot soha és semmilyen körülmények között ne hagyjunk felügyelet nélkül. Ezzel biztosítani tudjuk baj esetén az azonnali reagálást és a sérülések, károk megelőzését, minimalizálását. A személyes jelenlét helyett ma már számos olyan technológiai megoldás is elérhető, amelyek a folyamatos felügyeletet biztosítani tudják. Számtalan gyártó kínál hő- és füstérzékelőket, esetleg kombinált füst- és szén-monoxid érzékelőket. Az ilyen eszközök segítségével még biztonságosabbá tehetjük otthonunkat tűzvédelmi szempontból.

Az égéssel és füsttel járó dohányzás fokozottan tűzveszélyes

Amikor valaki zárt térben cigarettázik, az érzékelők azonnal beindítják a veszélyjelzést. Az égéssel „működő” dohánytermékek felelős használatához hozzá tartozik, hogy tisztában legyünk azok tűzveszélyességével. A gyújtáshoz használt láng vagy izzó felület, a dohányzás közben keletkező parázs és a nem kellő körültekintéssel eloltott végtermékek egyaránt pontenciálisan veszélyesek a környezetre. Éppen ezért fontos, hogy ha dohányzunk, akkor minden esetben gondoskodjunk nem éghető anyagból készült hamu- és csikktartóról, valamint ne tegyük azt olyan éghető anyagok (függöny, terítő, takaró, szőnyeg, stb.) közelébe, amelyek könnyen lángra kaphatnak.Semmiképpen ne dohányozzunk ágyban vagy kanapén, mivel az éghető anyagok jelenléte és a figyelmetlenséget eredményező testhelyzet együtt fokozzák a tűzveszélyt.

A cigarettázás tehát nem csak rendkívül káros, de tűzveszélyes is lehet. Mind az egészségünk, mind a biztonságunk érdekében a legjobb választás tehát egyértelműen az, ha végleg letesszük a cigarettát, hiszen egyedül így szüntethetőek meg teljes mértékben a kockázatok. Amennyiben valamiért mégsem tesszük le, akkor tájékozódjuk az ártalomcsökkentés lehetőségeiről, az égést nélkülöző füsmentes technológiákról, hiszen a váltással nem csak a károsanyag-kitettséget csökkenthetjük, de a tűzesetek előfordulásának kockázatát is.

Készüljünk fel a veszélyre!

Amennyiben megtörténik a baj, jó tudni mit tehetünk a sérülések elkerülése és a károk csökkentése érdekében:

  • Javasolt minden lakásba vagy házba legalább egy kisméretű porral oltó eszközt elhelyezni és a használatára minden ott élő személyt megtanítani.
  • Elektromos eszközök vagy konnektor közelében keletkezett tűz esetén először mindig áramtalanítsunk.
  • A tűzhelyen, serpenyőben meggyulladt olajat fedjük el és kapcsoljuk le a tűzhelyet, majd várjuk meg míg kihűl.
  • Áramtalanítást követően elolthatjuk a tüzet vízzel is, ennek hiányában porral vagy habbal oltó eszközt használhatunk.
  • Minden tűz esetén hívjuk a 112-es segélyhívó telefonszámot, és kérjük a tűzoltók, sérülés esetén pedig a mentők segítségét is.
  • Lehetőség szerint érdemes hő- és füstérzékelőket telepíteni otthonunkba, amelyekkel akár távollétünkben is folyamatos tűzvédelmi felügyeletet tudunk biztosítani.

A Magyar Tűzoltó Szövetség kiemelten fontos feladatként tekint a tűzmegelőzésre és az ezt elősegítő társadalmi tájékoztatásra, amely küldetésében az idei évtől a Philip Morris Magyarország is támogatja. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a dohányzással kapcsolatos ártalomcsökkentéssel – első sorban a leszokás fontosságával – összefüggő tájékoztatásra, illetve a dohányzásról le nem szokó felnőttek részére a füst nélküli technológiákról szóló hiteles információk elérhetővé tételére, valamint a dohányzásból eredő hulladékok felelős kezelésének ösztönzésére. Tekintettel a hagyományos dohánytermékek használatából eredő tűzesetekre és következményeikre, a két szervezet közösen tájékoztatja a dohányzókat – és a nem dohányzókat – a megelőzés lehetőségeiről, illetve a nyílt láng figyelmetlen használatának veszélyeiről.