A helyi önkormányzat rendelete kimondja: mások nyugalmát zavaró zajos tevékenységet hétköznap este 20 és másnap reggel 8 óra között, szombat 20 óra után, illetve vasárnap és ünnepnapokon tilos végezni, kivéve hatósági engedéllyel, közútkezelői hozzájárulással, vagy ha sikerül megegyezni a szomszéddal - olvasható a lapban.
A csendháborításért járó maximálisan kiszabható bírság összegét szinte minden helyi lakos sokallja, aki a lapnak nyilatkozott. A legtöbben ki sem tudnának fizetni 200 ezer forintot. A hét végén dolgozóknak megnehezítik az életét, ugyanakkor a kisgyermeket nevelőkét és nyugdíjasokét megkönnyítik - summázta Polyák Margit, aki maga is egy másfél éves gyermeket nevel.
A rendeletet egyébként még 2015-ben hozta az önkormányzat, ám az elmúlt időszakban több panasz is érkezett hozzájuk arról, hogy a meghatározott pihenőidőre sokan nincsenek tekintettel. A helyiek szerint azóta többen betartják a rendeletet, a településen közterület-felügyelők vigyázzák a rendet. Bírságot eddig senki, de felszólítást már többen kaptak.
Egymillió is lehet a bírság
A budapesti agglomerációban, nem egy városban, sőt még a Balatonnál is megosztja az embereket a területileg hatályos csendrendelet. A törtelivel azonos szabályozás van érvényben Pátyon, míg Érden vasárnap délelőtt is lehet zajongani, ám kihágás esetén a cégek akár 1 millió forintos bírságot is fizethetnek. Mogyoródon a körülményektől teszik függővé a rendelet hatályosságát, Balatonfüreden hétköznap 12 és 15 óra között is tilos zajongani szezon idején. Ott a bírság 30 ezer forintig terjed.
A lap szerint érdekes lesz látni, hogy a faluhelyen szinte kötelező hét végi munkákról sikerül-e lemondaniuk az itt lakóknak.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg