A szocialista képviselő értékelése szerint a kedvezmények megvágása utasszám-csökkenéshez, járatszűkítéshez, a színvonal romlásához vezet és a távolsági buszos dolgozókat is negatívan érinti. Azt kérdezte, kinek és miért szűnik meg a kedvezménye.
Fónagy János, az NFM államtitkára hangsúlyozta: senkinek nem szüntetik meg a kedvezményét és csökkentés sem szerepel a tervek között. Az előirányzat 2015-ben és 2016-ban 98 milliárd forintban teljesült, miközben 104 milliárd volt betervezve, azaz a szolgáltatók kevesebbet vettek igénybe - magyarázta. Szerinte a 2018-as összeget a valós igények alapján határozták meg. Az alaptarifa változatlan, a szolgáltatási színvonal pedig folyamatosan emelkedik.
Évek óta nem emelték
A kormány 2014 óta befagyasztotta az utazási kedvezmények fedezetéül szolgáló szociálpolitikai menetdíj támogatás összegét. Akkor 2013-hoz képest 11,8 százalékkal emelték a költségvetési előirányzatot 104 milliárd forintra, és azóta sem nyúltak hozzá, vagyis 4 éve nem változott az összeg egészen mostanáig - írta meg korábban az mfor.hu.
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint erre a célra 6,25 százalékkal, vagyis 6,5 milliárd forinttal kevesebbet szánna a kormány. 2018-ban ezen a jogcímen mindössze 97,5 milliárd forint az előirányzat.
A szociálpolitikai menetdíj támogatás a személyszállítási közszolgáltatások kereteiben megvalósuló utazásokhoz az állam által jogszabályban biztosított utazási kedvezmények ellentételezéséhez nyújtott állami támogatás. Ez a kedvezményes utazásokhoz tartozó szolgáltatói bevételkiesést kompenzálja és erősíti a közúti és a vasúti személyszállító társaságok pénzügyi stabilitását. A támogatás mértékét, illetve az igénylés rendjét a kormány rendeletben állapítja meg, a folyósítás pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon keresztül történik.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban