Az állatok eleinte csak a kertvárosi részekkel rendelkező kerületekben tűntek fel, ám újabban egyre több helyen fordulnak elő, sok a panasz a főváros agglomerációjában is, sokan hívják miattuk a rovarirtó szakembereket - írta a Ripost nyomán a 24.hu.
Először csak néhány kerületből kaptunk riasztást, főleg a II. kerületből, illetve Óbudáról és Kelenföldről, miszerint egy ismeretlen rovar lepte el a kerteket, ám az utóbbi időkben már Budaörsről és Budakesziről is hívnak minket - mondta a lapnak Szántó György, az Artpooldesign Kft. kártevőirtó szakembere.
Kapcsolódó
Bár a repülő csótány ijesztő lehet, szelíd fajról van szó, amelynek a külső hasonlóság dacára életmódjában jelentősen eltér a konyhai csótánytól. A mezei poloskákhoz hasonlóan ezek sem harapnak, csípnek és betegségeket sem lehet elkapni tőlük.
A Wikipedia szerint sok más csótánnyal ellentétben a lapp erdeicsótány nappali életmódot folytat. Erdők, tisztások, erdőszegélyek lakója. A táplálkozása alapján mindenevő, különféle szerves hulladékokat fogyaszt, egyes esetekben apró rovarokat is.
Mivel a lakás nem természetes életközege ennek a fajnak, nem kell attól tartani, hogy tömegesen megszállnák a lakoskat. Az esti lámpafényes szellőztetést viszont érdemes kerülni, mert a fény csak jobban vonzza őket.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek