Simor András szerint 2007 tavaszi hivatalba lépése óta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számos, a számára rendelkezésre álló eszközzel - figyelemfelhívással, javaslattétellel - igyekezett elérni a devizahitelezés korlátozását.

A jegybankelnök a 2002-2010 közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló országgyűlési albizottság csütörtöki ülésén kifejtette: a magyar jegybanknak nincsenek szabályozási eszközei, ilyenek csak a kormánynak és az Országgyűlésnek vannak.

Leszögezte: nem ért egyet az előtte szóló Járai Zsigmond volt jegybankelnökkel, mert az igaz, hogy 2010 júniusára lényegében megszűnt a devizahitelezés Magyarországon, de az nem az Orbán-kormánynak volt köszönhető. Ennek kapcsán kiemelte: az általa vezetett jegybank számos kezdeményezéssel élt, majd végül az MNB által a kabinet számára készített szabályozási javaslat nyomán 2009-ben megszületett egy kormányrendelet, amely 2010-ben két lépcsőben lépett hatályba.

Simor András beszélt arról is, hogy a kelet-európai országokban pusztán szabályozási eszközökkel nem tudták megállítani, legfeljebb csökkenteni a devizahitelek állományát.

Kiemelte: csupán azokban az országokban volt alacsony a devizahitelezés mértéke, ahol az alacsony inflációhoz alacsony kamatok társultak, Magyarországon azonban a költségvetés túlterjeszkedett, emiatt a forintkamatok magasak voltak, és az alacsony kamataik miatt voltak népszerűek a devizakölcsönök.

Így látja Járai

Járai Zsigmond szerint az előző kormányok és az akkori Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) gyakorlatilag semmit nem tett azért, hogy megakadályozza a lakosság deviza-eladósodásának növekedését, a jegybanknak ehhez alig volt eszköze.

A volt jegybankelnök az Országgyűlés 2002-2010 közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottságának csütörtöki ülésén az MTI beszámolója szerint azt mondta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Nemzetközi Valutalap (IMF) és más nemzetközi szervezetek folyamatosan figyelmeztetéseket küldtek a problémáról a hivatalban lévő kormányoknak.

Járai Zsigmond kiemelte, 2004 körül kezdett a devizában való eladósodás nagyobb mértéket ölteni, ez mára komoly gazdasági és társadalmi problémává vált - veszélyezteti a magyar gazdaság pénzügyi stabilitását. A problémához hozzájárult egyebek mellett az Orbán-kormány által elindított kedvezményes lakáshitel-támogatási rendszer megszüntetése, és alapvetően az, hogy 2002 után Magyarország rossz gazdaságpolitikát folytatott, amely miatt az euró bevezetése egyre kitolódott, de hozzáadódott a bankok nyereségérdekeltsége is.

Szerinte a kormányzati, pénzügyminisztériumi tisztségviselők vagy intellektuálisan nem értették a helyzetet, esetleg érdekeltségük miatt nem akarták érteni. A lakosság devizaadósságának gyors növekedése egy százalékponttal nagyobb GDP-növekedést eredményezett 2005-2006-ban.

Járai Zsigmond elmondta: a devizahitelezési gyakorlatot a külföldi tulajdonú bankok indították el a nagyobb nyereség érdekében. Jelezte: akkoriban komoly bankszakemberek sem láttak valódi kockázatot a devizahitelezés bővülésében. Közölte: talán a CIB indította el a folyamatot, de az osztrák tulajdonú Erste és a szintén osztrák Raiffeisen volt a legdinamikusabb szereplő ezen a téren, a verseny miatt a magyar tulajdonú bankok is követték ezeket a hitelintézeteket. Kiemelte: egyedüliként a Citibank állt ellen a folyamatnak, akinek vezetője akkor azt mondta, ők nem hiteleznek más ország devizájában, mert "emiatt sok országban megégették magukat".

Úgy vélekedett: a bankok igyekeztek kihasználni, hogy a magyar lakosság alacsony pénzügyi ismeretekkel rendelkezett. Mint mondta, aki frankhiteles szerződést írt alá, az egyben "fogadást" is kötött arra, hogy milyen lesz a svájci frank árfolyama a törlesztés időszakában. Ennél még a lóverseny is tisztességesebb fogadás - fogalmazott Járai Zsigmond azzal, hogy a devizahiteleket felvevők az euró minél hamarabbi bevezetésében bíztak, és abban, hogy ezzel megszűnik az esetleges árfolyamkockázat.

Tíz éve szólnak

Az MNB honlapján is közzétette álláspontját. A kiadott dokumentum szerint a jegybnk 2001. óta Stabilitási jelentéseiben, illetve a jegybank monetáris tanácsa állásfoglalásaiban is rendszeresen felhívta a figyelmet a devizahitelezés kockázataira és szabályozási javaslatokat tett azok kezelésére. A jegybank kezében nem volt és jelenleg sincs hatékony szabályozói eszköz, amely meggátolhatta volna a devizahitelek felépülését.

A devizahitelezés felfutása nemcsak Magyarországon, de a régió számos más országában is megfigyelhető jelenség volt, amelynek kialakulása együttesen köszönhető kínálati és keresleti tényezőknek. A kínálati oldalon a válságot megelőző bőséges globális likviditás, illetve a külföldi bankok magas penetrációja a régióban lehetővé tette, hogy az olcsó külső források a leánybankokon keresztül viszonylag egyszerűen, alacsony kamatok mellett jussanak el a hitelfelvevőkhöz - áll a jegybanki állásfoglalásban. A tőkepiac viszonylagos fejletlensége, valamint a költekező költségvetési politika kiszorító hatása miatt kevéssé álltak rendelkezésre hosszú lejáratú, fix kamatozású hazai források, amelyek Magyarországon a forint jelzáloghitelezés növekedését elősegíthették volna.

A keresleti oldalon az árfolyam-kockázati szempontok nem kellő figyelembevétele növelte a devizahitelek attraktivitását. Nem szabad elfelejteni ugyanakkor azt sem, hogy a devizahitelezés felfutásának időszakában Magyarországon egy árfolyamsáv volt életben, ami a hitelfelvevők szemében csökkenthette a forint árfolyamának megfigyelt és várt ingadozását. A hosszú távú árfolyamkockázat nem megfelelő érzékeléséhez, figyelembevételéhez a túlzottan optimista euro-bevezetési várakozások is hozzájárulhattak.

A keresleti oldalon nyilvánvalóan a hazaiaknál jóval alacsonyabb deviza hitelkamatok jelentették az elsődleges mozgatórugót. A magas kamatkülönbözet hátterében alapvetően két tényező állt.

Egyrészt a folyamatos fiskális és külső egyensúlytalanság miatt a magyar eszközök elvárt kockázati prémiuma magas, másrészt kelet-közép európai összehasonlításban a dezinfláció viszonylag lassú volt, ami magasabb nominális hozamokban tükröződött. A dezinfláció relatív lassúságában nem elhanyagolható szerepet játszott az egészen 2008 tavaszáig fennálló árfolyamsáv, ami a jegybank antiinflációs mozgásterét a környező országokhoz képest hosszú időn keresztül számottevően korlátozta.

A Magyar Nemzeti Banknak nem voltak - és jelenleg sincsenek - olyan szabályozói eszközei, amelyekkel megakadályozhatta volna a devizahitelezés elterjedését, míg a megfelelő eszközökkel rendelkező jogalkotó az MNB javaslatai ellenére sem élt szabályozói lehetőségeivel. Az MNB esetében a pénzügyi kultúra fejlesztésén túl elvben csak a monetáris eszköztár célirányos szigorítása merülhetett föl közvetlen, szabályozási beavatkozást nem igénylő lépésként. Ez utóbbiak azonban - ahogy azt külföldi példák is bizonyítják - a bankok által könnyen megkerülhető lettek volna, a pénzügyi kultúra fejlesztését pedig a jegybank az elmúlt években jelentős erőforrásokkal támogatta.

A nemzetközi példák szerint azonban pusztán szabályozási eszközökkel egyik régiós országban sem tudták sikeresen kezelni a devizahitelezés problémáját. A szabályozás ugyanis csak tompítani képes azokat a negatív hatásokat, amelyeket a kiegyensúlyozatlan makrogazdasági folyamatok okoznak.

A devizahitelezés elsősorban a nem kellően fegyelmezett fiskális politika és a részben ennek köszönhetően magas inflációból fakadó magas kamatok, valamint a külföldi forrásokra való ráutaltság "mellékterméke". A forinthitelezés térnyerését az alacsony inflációs környezethez kapcsolódó alacsony kamatok tudták volna biztosítani: jegybank mozgásterét azonban nagymértékben szűkítette a fiskális alkoholizmus jelensége, az árfolyamsáv adta monetáris politikai korlátok, illetve a hatékony makroprudenciális eszköztár hiánya - fogalmaz a jegybanki állásfoglalás.