A diákbérek a mindenkori minimálbérhez igazodnak, így a minimálbér emelkedésével a diák órabérek is várhatóan 7-10 százalékkal emelkednek 2025-ben. Ez azt jelenti, hogy a korábbi bruttó 1900 forintos átlag órabér helyett idén a diákok átlagos órabére bruttó 2100 forint fölé emelkedik. A fizetések alakulását ugyanakkor jelentősen befolyásolja a munkakör jellege és a földrajzi elhelyezkedés is.
A Mind-Diák 2024-es adatai alapján az informatikai, mérnöki és műszaki területeken kínálják a legmagasabb órabéreket, de az értékesítés, valamint a gazdasági és a pénzügyi szektorokban is kiemelkedő fizetésre lehet számítani – itt az órabérek várhatóan bruttó 2200-2500 forint között alakulnak 2025-ben.
Ezzel szemben a legalacsonyabb bérezésű diákmunkák továbbra is az egyszerű fizikai munkák, ahol az órabérek bruttó 1700-1800 forint körül mozognak.
Az ország délkeleti régióiban a diákok jellemzően alacsonyabb, a minimálbérhez közeli órabérért dolgoznak, míg a legmagasabb órabérek Észak-Magyarországon jellemzőek, ahol bruttó 2200 forint körül alakulnak. E tekintetben Budapest továbbra is kiemelkedik: az órabérek itt akár a bruttó 2500-3000 forintot is elérhetik, különösen olyan gyakornoki pozíciókban, amelyek idegennyelv-tudást és speciális szaktudást igényelnek.
Továbbra is tarol a home office
Az otthoni munkavégzés lehetőségét kínáló diákmunkák még mindig óriási népszerűségnek örvendenek a fiatalok körében – ezek az esetek többségében gyakornoki munkák.
A HR vezetők körében eleinte sokan úgy vélték, hogy a home office csak a pandémiával jött átmeneti kényszermegoldás, de mára egyértelművé vált, hogy általános gyakorlat marad a jövőben is
– mondta Göbl Róbert, a Mind-Diák vezetője.
A Mind-Diáknál azt tapasztalják, hogy a home office a fiatal generációnak óriási pluszt jelent, olyannyira, hogy gyakran a magasabb bér ellenére is inkább azt a diákmunkát választják, amelyik rugalmasabb.
Nem véletlen, hogy volt olyan időszak tavaly, amikor a gyakornoki munkák többségénél (54 százalék) adott volt az otthoni munkavégzés lehetősége, tette hozzá Göbl Róbert.
A HR szakértő hozzátette: a vállalatok egyre inkább hosszú távon gondolkodnak a gyakornoki programokban, és célzott mentorálással segítik a fiatal tehetségek fejlődését, hogy később teljes állású munkatársként erősítsék a csapatot.
A dolgozó diákokra ugyanúgy érvényes a minimálbér
Sokan tévesen úgy gondolják, hogy a diákmunkára nem vonatkoznak a minimálbér szabályai, valójában azonban a minimálbért vagy a garantált bérminimumot ugyanúgy meg kell adni a diákoknak is a diákszövetkezeti szolgáltatás keretén belül. Ennek ellenére még mindig akadnak olyan diákokat toborzó Facebook-csoportok, ahol a meghirdetett állások a minimálbérnél is alacsonyabb fizetést kínálnak.
„Ezek sok esetben fekete munkák, hiszen jogszerű keretek között a diákoknak is ugyanazok a bérminimumok járnak. Egy iskolaszövetkezet ezért védőhálót is nyújt: rajtuk keresztül a fiatalok kizárólag megbízható cégeknél, bejelentett munkaviszonyban dolgoznak” – mondta a diákszövetkezet vezetője.
A minimálbér emelésével 2025-ben óránként legalább bruttó 1672 forintot kereshetnek a diákok, a végzettséget (például érettségit) igénylő gyakornoki munkák esetében pedig 2005 forintra nőtt a garantált bérminimum.
A 25 év alatti diákok számára ez továbbra is a nettó összeget jelentheti az szja-mentességnek köszönhetően. Idei változás, hogy az szja-kedvezményt 2025-től az EGT-államok és a Magyarországgal határos, nem EGT-államok állampolgárai érvényesíthetik (Ukrajna, Szerbia).
A személyi jövedelemadó (szja) kedvezmény „buktatói”
Bár az szja-mentesség jelentős megtakarítást jelenthet a 25 év alatti diákok számára, érdemes odafigyelni néhány fontos részletre, hogy az érintettek elkerüljék a kellemetlen meglepetéseket.
Az szja-mentesség csak egy meghatározott összeghatárig érvényes. 2025-ben ez a határ 656 785 forint, ami 98 518 forint adómegtakarítást jelent. Ha viszont valaki több diákmunkát vállal, és a havi bruttó keresete meghaladja ezt az összeget, akkor az e feletti részre már 15 százalékos személyi jövedelemadót kell fizetni
– emelte ki Göbl Róbert, arra is kitérve, hogy a kedvezményt a fiatalok legfeljebb a 25. születésnapjuk hónapjában – és nem az adott év végéig – vehetik utoljára igénybe.
Viszont 25 év felett sem járnak rosszul azok a fiatalok, akik nappali tagozatos diákként iskolaszövetkezeten keresztül vállalnak diákmunkát: ugyanis ebben az esetben a bruttó bérükből csupán a 15 százalékos személyi jövedelemadó (szja) kerül levonásra, ellentétben a klasszikus munkaviszonnyal, amelyben a 18,5 százalék társadalombiztosítási járulékot is levonják a fizetésükből.
Érdemes kihasználni az adókedvezményeket
Göbl Róbert kiemelte: a most végzett frissdiplomások foglalkoztatása március 31-ig – a diákigazolvány érvényességi idejéig, diákszövetkezeten keresztül adómentességet élvez. Ez win-win helyzetet teremt.
Majd hozzátette: azonban érdemes előrelátóan tervezni a béreket, hiszen a bevált új kollégák áprilistól már főállású alkalmazottként folytatják, ami azt jelenti, hogy a bruttó bérüket 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulék és – 25 év felett – 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli. Éppen ezért fontos körültekintően kalkulálni, hogy főállásúként a már bevált munkatársak nettó fizetése ne csökkenjen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Szerdán újabb sokk érkezhet

Meglepő dolgot kért Kína a szállodáktól

Nem titkolta Nagy Márton: brutális élelmiszer-infláció jöhet

Beköszönthet az új kata-korszak

Orbán Viktor megrettent a jegybankelnök szavaitól, kiderült az igazság

A holland kormány már 72 órás „túlélőcsomagot” javasol az embereknek

Ki gondolta volna, hogy pont a svédeknél akadozik az átállás az elektromos autókra?

Újra visszahívja a Ford azokat az autókat, amiket egyszer már visszahívott

A TSMC 100 milliárd dolláros beruházása és az okos lány meséje
