Az igazság kultúrája alapján az ellenzék megújítását nevezte célnak a Momentum európai parlamenti (EP-) képviselője, EP-listavezetője pártja küldöttgyűlésén.
A Momentum Facebook-oldalán közvetített beszédében a politikus – mintegy kétszáz tagú hallgatósága előtt – arról is szólt, pártja célja, hogy a 2024-es önkormányzati választáson
minden településen és minden budapesti kerületben egy közös ellenzéki jelölt álljon a Fidesz jelöltjével szemben.
Meg kell őriznünk és növelni kell a szabad városok számát – tette hozzá.
Jelezte, a Momentum mindig is kész és nyitott volt helyben az együttműködésre, sehol nem múlhat rajta egy sikeres választás.
Donáth Anna azt mondta, mindenhol azt a jelöltet támogatják, aki a helyiek szemében hiteles, akinek esélye van nyerni a Fidesszel szemben, és akinek
a személye nem mond ellent az igazság kultúrájának
Ha valahol nem tudnak megegyezni az ellenzéki pártokkal, ott előválasztást fognak kérni – mondta.
Kitért arra is, hogy szükség van egy sokkal jobban letisztult ellenzéki térfélre, nem politikusból van túl sok, hanem pártból. Véleménye szerint az EP-választás eredményét használhatják arra, hogy megnézzék, mely pártoknak van valódi társadalmi támogatottsága.
Meg kell mutatnunk – mondta – , hogy a Momentum az a párt, amelyre bizalommal szavazhatnak a választók, mert nem nézi hülyének őket, igazat beszél és vállalja a felelősséget a tetteiért, azaz az igazság kultúráját képviseli.
Úgy fogalmazott, nem az a céljuk, hogy szétverjék az ellenzéki együttműködést, az a cél, hogy megújítsuák azt.
Donáth Anna szerint a 2022-es parlamenti választáson a kormányváltáshoz hiányzott az ellenzék hitelessége, vagyis a választók nem hitték el, hogy az ellenzék másként fog kormányozni, hozzászoktak ugyanis ahhoz, hogy a politikusok hazudnak.
Ennek két oka van – folytatta –, az egyik maga a Fidesz, amely
13 éve számolatlanul költi a pénzt az ellenzék lejáratására, hitelének rombolására, a másik pedig a DK és annak elnöke.
Mint mondta, a jelenlegi kormányfőt joggal lehet kritizálni, mert világgazdasági konjunktúrában „gyenge teljesítményt nyújtott, tudatosan hazudott az egész országnak a gazdaság valós állapotáról, és az ő felelőssége, hogy a válság térdre kényszerítette az országot.”
Mennyire hiteles az ellenzék részéről ez a kritika, ha ugyanezeket a mondatokat szó szerint el lehet mondani a DK elnökéről is?
- kérdezte.
Hozzátette: a DK elnökének és pártjának "végtelen lehetősége" lett volna kiállni és felelősséget vállalni a múltért, de nemcsak, hogy nem teszi ezt, hanem újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat: hazugsággal kampányolnak és a kritikára fittyet hányva tévedhetetlennek hirdetik magukat. Ez a hazugság kultúrája, ez az, ami hatalomban tartja a Fideszt 13 éve, és ez az, ami ellen a Momentum hét éve megalakult - fogalmazott.
Donáth Anna elmondta, a kormányváltáshoz „le kell váltanunk az ellenzéket”, új politikai kultúrára, az igazság kultúrájára van szükség. Ez a Momentum politikai kultúrája, ebben más, jobb, mint az összes többi párt – jelentette ki.
Közölte, az ellenzéki oldalon a Demokratikus Koalíció gúzsba köti azokat, akik nem hajlandóak beállni a sorba. A DK aktív szerepet vállalt a Jobbik ledarálásában, elszívta a MSZP szavazóit, az LMP-t már mindenki a DK KDNP-jeként emlegeti, Budapesten Karácsony Gergely főpolgármestert is sarokba szorították – sorolta.
Hozzátette: a Momentum az „utolsó mohikán”, amelynek létre kell hoznia az igazság kultúrája mentén politizáló ellenzéket, mert különben generációk megtapasztalják, milyen a NER-ben élni.
Az alulfizetett miniszterelnök, aki minden pénzét Facebook-hirdetésekre költötte
Mateiusz Morawieczki, Lengyelország még hivatalban lévő kormányfője fele annyit keres, mint magyar kollégája, de azt is mind hirdetésekre költötte - nagyjából egy varsói, belvárosi lakás árát. Más kérdés, hogy a választási eredmények fényében lehet, hogy fölöslegesen. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!