Az Európai Bizottság szóvivője pénteken nem említette a testület elnöke jövő heti programjának ismertetésekor, hogy José Manuel Barroso találkozni fog kedden délelőtt a magyar miniszterelnökkel. A BruxInfo kérdésére azt mondta, azért nem, mert egyelőre nem is tudják, hogy az elnök és vendége tart-e közös sajtótájékoztatót az egyeztetés után. Alejandro Ulzurrun jelezte, hogy José Manuel Barroso és Orbán Viktor informálisan találkozik egymással, amely során "a Magyarország és a bizottság közötti még nyitott kérdésekről lesz szó", hozzátette, hogy a találkozó részleteiről még egyeztetnek a felek.

Ezzel együtt a BruxInfo úgy tudja, hogy a bizottság elnöke főként a jegybanktörvény módosításáról, és a készülő konvergenciaprogram részleteiről szeretne tájékoztatás a kormányfőtől. A bizottság szolgálatai hétfőre befejezik azoknak a kormány által Brüsszelnek küldött válaszoknak a jogi elemzését, amelyekben a kabinet a kötelezettségszegési eljárások részeként próbál magyarázatot adni az adatvédelmi biztosi pozíció függetlenségét, a bírók nyugdíjkorhatárának csökkentését, valamint a Magyar Nemzeti Bank független működését érintő kormányzati intézkedésekre. A találkozón tehát Barroso elvileg tájékoztatást tud már adni a miniszterelnöknek arról, hogyan léphet tovább a bizottság.

A biztosi testület szerdán ül össze, ezek alapján ekkorra már kész is lesz a bizottság a döntésre, minden attól függ ugyanakkor, hogy milyen eredménnyel zárul kettejük keddi találkozója - tájékoztatták a BruxInfót bizottsági források. A bizottság szóvivője ezeket egyelőre nem kívánta megerősíteni. Alejandro Ulzurrun azt mondta, "a testület hamarosan értékelni tudja majd a kormányzati lépéseket, a munka ugyanis gyorsan halad előre".