Milyen környezeti hatása van a két új atomerőművi blokknak, ha megépül? Hogyan és ki finanszírozza a 2-3 ezer milliárdos (!) költségre becsült beruházást? Hogyan alakulnak 10 év múlva az energiafogyasztási igények? Mind-mind olyan fontos kérdés, amelynek meg kell előznie egy tervezett atomerőmű-bővítést. Ez egyben, józan logikával, azt is jelenti, hogy ezektől a kérdésektől függ, induljon-e a beruházás vagy sem, azaz biztonságos, gazdaságos, indokolt-e egy ilyen gigaprojekt. Ezt hivatott eldönteni a 2009-ben indult Lévai projekt.

A tervezett projekt szakértők által becsült hatalmas költségére is tekintettel az Energiaklub Szakpolitikai Intézet úgy vélte, hogy a folyamatnak alapjaitól kezdve nyilvánosnak és átláthatónak kell lennie. Éppen ezért élve a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó törvény adta lehetőségével, az Energiaklub 2011 januárjában az MVM Zrt.-től elkérte a projekt legfontosabb adatait. Az MVM ekkor arra hivatkozva, hogy a kért adatok döntés-előkészítő anyagnak minősülnek, továbbá üzleti titkot tartalmaznak, megtagadta azok kiadását. Ezért az Energiaklub pert indított az adatszolgáltatást megtagadó cég ellen.

A Fővárosi Bíróság osztotta az Energiaklub jogi érvelését, és teljes körűen kiadandónak ítélte a kért adatokat - azzal a megkötéssel, hogy a műszaki megoldásokra vonatkozó részleteket az MVM Zrt. kitakarhatja. A (nem jogerős) ítélet értelmében a következő adatokat kell kiadni: a projekt tervezett összköltségét, időtervét, ütemezését; a projekt eddigi eredményeit; adatokat arra vonatkozóan, hogy az MVM Holding cégei milyen arányban vesznek részt a munkában (a résztvevő munkavállalók arányában); az esetleges további, a projekt munkájában részt vevő, az MVM Holdinghoz nem tartozó cégek, szervezetek listáját; a projekt keretében megkötött szerződések listáját, feltüntetve szerződés tárgyát, a szerződött összeget, illetve a szerződésben foglalt teljesítési határidőt.

Idén egy másik hasonló ügy szintén az Eenergiaklub javára dőlt el. A Paksi Atomerőmű és a Magyar Villamos Művek Zrt. által 2007-ben indított Teller projekt (melynek keretében a tervezett atomerőmű bővítés megalapozását kezdte meg) egyes adatait, azaz a projekt összköltségét, illetve a projekt keretében kötött szerződéseket 2011 áprilisában ítélte kiadandónak a Tolna Megyei Bíróság. A dokumentumok letölthetők az Energia Kontroll Program honlapjáról (energiakontrollprogram.hu). Az Energiaklub Szakpolitikai Intézetet jogi képviseletét a perben a Társaság a Szabadságjogokért Jogsegélyszolgálata látta el.