Pont került az ügylet végére október 20-án, így a felszámolt Dunaferr a Liberty Steel-hez került – írja a Portfolio a felszámolóbiztosnak annak a levelére hivatkozva, amelyet a dolgozóknak küldött.
Az már a nyáron kiderült, hogy a Liberty Steel került ki győztesen a felszámolás alatt álló Dunaferr vasműért zajló pályázati versenyből.
A lap úgy tudja, hogy hétfőtől hivatalosan is belép a tulajdonosi jogokba a Liberty Steel az EU engedélyének megszerzése után.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium július elején közölte, hogy a Liberty Steel megvásárolja a Dunaffert: 55 millió euróért vették meg a céget, ami akkori árfolyamon 15,4 milliárd forintnak felel meg.
Geotermikus lélegeztetőgépre kerül a Dunaferr
A Liberty Steel Group és a kínai CISDI Engineering Co. a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal együttműködésben olyan szén-dioxid-mentesítési tervet dolgoz ki és hajt végre, amelynek keretében a Dunaferr a szénalapú acélgyártásról az elektromos ívkemencés technológiára tér át, mintegy 80 százalékkal csökkentve ezzel a működés közvetlen széndioxid-kibocsátását.
A tervek szerint egy új, 150 t kapacitású elektromos ívkemencét fognak telepíteni, amelyet a CISDI fog szállítani.
Itt a hatalmas bejelentés, technológiát vált a Dunaferr
Ma egy olyan megállapodás aláírásának lehetünk szemtanúi, amely az acélipar jövőjét jelentő zöld acélgyártást alapozza meg Dunaújvárosban – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni