„Idén is kiemelt feladat a honvédségnél a tartalékos állományba és az új haditechnikai eszközökre történő toborzás” – mondta Durgó Tamás alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának Facebook-oldalán csütörtökön közzétett interjúban.
Az alakulat parancsnoka az interjúban felidézte: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 2023 elején elindított egy országos toborzókampányt, és a toborzás "magasabb fordulatszámra kapcsolt". Az állampolgárok többek között reklámokban, a közösségi médiában, toborzórendezvényeken, katonai pályára irányító és pályaorientációs előadásokon, nyílt napokon, társadalmi és civil rendezvényeken is találkozhattak a Magyar Honvédség szakembereivel. Hozzátette: a toborzásba a korábbinál tavaly jóval több tartalékos katonát, valamint műveleti katonai alakulatot vontak be.
Kapcsolódó
Elmondta: tavaly a toborzóirodák "forgalma" érezhetően nőtt, az iranyasereg.hu oldalt is mintegy 500 ezerszer keresték fel és több mint 16 ezren töltöttek ki jelentkezési űrlapot, a toborzók emellett 42 ezer telefonhívást fogadtak.
Mint mondta, a toborzók munkájának eredményeként tavaly december közepéig már több mint 4 ezerrel nőtt a honvédség létszáma, ezt nagy eredménynek nevezte a toborzásért felelős alakulat parancsnoka.
Durgó Tamás alezredes kiemelte: a legintenzívebb az augusztus elejétől szeptember közepéig tartó időszak volt, amikor mintegy 1500-an csatlakoztak a Magyar Honvédséghez, sőt szeptember közepén két nap alatt több mint 500 újonc lépett a honvédség kötelékébe, köztük a Lynx harcjárművekkel felszerelt hódmezővásárhelyi zászlóaljhoz.
Hozzátette: tavaly – a decembert leszámítva – minden hónapban volt bevonulás az egységes alapkiképzésre a tartalékos vagy szerződéses szolgálatra jelentkezők számára, továbbá két bevonulást szerveztek a tavalyelőtt elindított Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezőknek, egyet pedig az Altiszti Akadémiára, valamint az "Acélkocka-képzésre". A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának katonai szakjaira több mint 200 fiatalt vettek fel.
Durgó Tamás alezredes elmondta: idén is kiemelt feladatuk a tartalékos haderőbe és az új haditechnikai eszközökre történő toborzás. Mint mondta, tavaly is folyamatosan érkeztek a modern haditechnika eszközök a Magyar Honvédséghez és ez a következő években is folytatódni fog.
A mi feladatunk, hogy meglegyen az ember a vasra!
– jegyezte meg.
Szavai szerint jelenleg is tart a toborzás a PzH 2000-es önjáró löveget kezelő tatai tüzérek közé, terveik szerint több száz embert vonultatnak be február közepén.
Szólt arról is, hogy dolgoznak az online jelentkezési rendszerük bővítésén és nagy volumenű fejlesztésén. Hozzátette: aki bármelyik képzési vagy szolgálatvállalási forma iránt érdeklődik, személyesen vagy online is felveheti a kapcsolatot a toborzókkal, munkanapokon a toborzóirodákban várják az érdeklődőket a vármegyeszékhelyek mellett a sátoraljaújhelyi, tatai, nagykanizsai, keszthelyi toborzóponton. A tervek szerint Kiskunhalason is nyílik toborzópont. Az iranyasereg.hu oldalon pedig bármikor ki lehet tölteni egy regisztrációs űrlapot és a toborzók rövid időn belül felveszik a kapcsolatot az érdeklődővel.
Alezredes: megérkezett Magyarországra a harcmezők királya
Alezredes: megérkezett Magyarországra a harcmezők királyaA negyvennégy megvásárolt Leopard 2A7HU típusú harckocsiból csütörtökön adtak át ötöt Tatán. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!