Ma az emberek legfontosabb elvárása az egészségügy szervezésével foglalkozók felé az, hogy minél hamarabb bejussanak az orvoshoz – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Kórházszövetség 36. Mátraházán tartott kongresszusán.
Az MTI tudósítása szerint Rétvári Bence arról is beszélt, hogy a Századvég tavaly novemberi felmérésében a megkérdezetteknek csaknem fele szerint leginkább az időpontfoglalás egyszerűsítésére lenne szükség az egészségügyi ellátásban.
Kapcsolódó
Az államtitkár szerint az orvosok és ápolók számára is előnyös járóbeteg-irányítási rendszerben (JIR) július elsejétől megnyílik az időpontfoglalás és -módosítás lehetősége az Egészségablak applikációban és a 1812-es telefonszámon.
Nagy fordulónap...
A JIR megjelenése „nagy volumenű változás” az egészségügyi rendszerben, és már 83 intézményben több mint 90 helyszínen elérhető. Hozzátette, annak július elsejei általános bevezetését a magyar járóbeteg-ellátó intézményben „nagy fordulónapnak” tekinthető.
Előadásában az államtitkár arra is kitért, azért is segíteni kell az orvosokhoz való bejutást, mert az időpontfoglalás egyszerűsítése mellett az emberek számára az is fontos, hogy kevesebb legyen a várakozási idő.
A friss várólista-adatokról is szó volt a Magyar Kórházszövetség konferenciáján, erről itt írtunk bővebben.
Rétvári Bence szerint a betegek szürkehályog-műtétre a hatodik, csípőprotézis-műtétre a nyolcadik, míg térdprotézisműtétre a tizenharmadik leggyorsabban jutnak be az OECD tagállamok között.
Az államtitkár elmondta, a magyar kórházakban mintegy 200 ezer műtétet végeznek el, a járóbeteg-rendelőkben pedig csaknem 59 milliószor fordulnak meg a betegek. Az időpontfoglalás lehetőségével az orvosok és ápolók mentesülhetnek annak adminisztrációs terhei alól, és a betegek kezébe kerül a választás, hiszen a megadott időablakból kiválaszthatja majd a számára megfelelő időpontot.
Hangsúlyozta, az új rendszer és az időpontfoglalási lehetőség összértéke az, hogy hamarabb jut el a beteg orvoshoz és hamarabb kezdhetik el kezelni. Előadásában az államtitkár ismertette, hogy az Egészségablak alkalmazást már több mint 2,9 millió magyar ember töltötte le; 2,5 milliószor jelentkeznek be és onnan 9 millió orvosi dokumentumot töltenek le egy hónapban az emberek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!