Soós Adrianna szerint a szükségesnél akár 35 százalékkal is kevesebb ápoló lehet a rendszerben. Álláspontja szerint azokat is be kellene vonni az emelésbe, akik ebből kimaradtak - hangzott el a műsorban.
A Magyar Szakdolgozói Kamara szerint a béremelésről tett kormányzati bejelentés nem fedi le azt a bértáblát, amelyről korábban a kormánnyal tárgyaltak. A 2016-ban elindult béremelésben már "be lett ígérve" a 8 százalék, és ez "nem egy új dolog". Annyi eltérés van csupán, hogy az eddigiekkel ellentétben nem novemberben, hanem júliusban kapják meg ezt a dolgozók. A követező évekre vonatkozó ígéretek azonban valóban újak, azokról korábban nem volt szó. Soós Adrianna nem tartja valószínűnek, hogy más béremelésre is sor kerülne ebben az évben.
Az egészségügyi államtitkár szerint egy 20 éves gyakorlattal rendelkező, magasan képzett ápolónő keresete 340 ezer forint, az alapbére ugyanis 220 ezer forint, ám az érdekvédő szerint ez csak sok túlóra és sok éjszakai ügyelet mellett lehet igaz. Ezzel szemben ma egy magasan képzett ápolónőnek az egy órára jutó nettó jövedelme az ezer forintot sem éri el, vagyis a bejelentett nyolc százalékkal semmit nem lehet elérni, ez nagyon kevés - fogalmazott.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Ma a béke útját járni bátor cselekedet – Leó pápa elmondta, miért
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak