Az egészségügyi szolgáltatási járulék összegét minden évben az előző év júliusi inflációs rátájához kell igazítani. Tavaly a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint júliusban 3,8 százalékos volt az infláció, idén pedig a szakemberek 3,6 százalékos inflációt jósolnak.
Mindez azoknak fontos, akik nem rendelkeznek biztosítási jogviszonnyal, és más jogcímen sem jogosultak egészségügyi szolgáltatásra, mert ezt az évente meghatározott összeget kell befizetniük a társadalombiztosításba, hogy megváltsák a jogosultságot.
Ez az összeg tavaly 7710 forint volt, de idén már 8000 forint, s a 2022-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényben már azt rögzíti a beadvány, hogy 8250 forintra emelkedik, ami havonta 250 forintos többletet jelent majd a befizetőknek - olvasható a portálon.
Tavaly júliustól érvényes az a változás, hogy amennyiben elmarad a járulékfizetéssel az arra kötelezett, akkor az eddigi három helyett hat hónapi tartozás felhalmozódása után elég rendezni a tartozást. Viszont ennek ára van: egyben meg is kell térítenie az egészségügyi ellátást az arra szorulónak, ami nem csak a halasztható, hanem a sürgősségi ellátásokra is vonatkozik.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek