Egis ipari partnerségi tanszék néven új oktatási egység indult el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) gyógyszerészeti karán, jelentette be Poroszlai Csaba, az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) vezérigazgatója.
Az ötödéves gyógyszerészhallgatók ezentúl az Egis szakembereinek segítségével gyakorlati központi oktatásban részesülhetnek Szegeden, a legközvetlenebb módon ők profitálhatnak ebből az együttműködési megállapodásból, ha a gyógyszeriparban képzelik el a jövőjüket, tette hozzá a vezérigazgató.
Van teendő a gyógyszerészképzés területén, mert bár tudományosan magas színvonalú, de nem feltétlenül és nem teljes mértékben azokat a tudásigényeket szolgálja ki, amelyre az ipari szereplőknek szüksége van
– mondta az Economxnak Poroszlai Csaba, az Egis vezérigazgatója.

Hozzátette: azt érzékelik, hogy amikor az Egisbe jönnek a friss diplomás gyógyszerészek, bár nagyon okosak, de más tudásszettjük van, mint amire nekik az iparban szükségük van, jellemzően a gyógyszerésztudomány más ágaiban erősek.
Exportorientáltak a magyar gyógyszercégek
A gyógyszeriparnak folyamatosan szüksége szakemberekre, hiszen a magyar gyógyszeripar egy növekvő pályán van, egy sikerszektor – mondta a gyógyszergyár vezérigazgatója.
A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) és a Deloitte közös tanulmánya szerint 2023-ban 1700 milliárd forint árbevételt realizált a hazai gyógyszeripar, ebből az export 1363 milliárd forintot tett ki, vagyis erősen exportorientáltak a hazai vállalatok. Egy évvel korábban 1574 milliárd forintot realizáltak, 2020-hoz képest pedig közel 11 százalékkal nőtt a hazai cégek árbevétele, erről itt írtunk bővebben.
Kapcsolódó
Az Egis vállalatcsoportnak a 2023-as 2024-es üzleti évében a nettó árbevétele mintegy 270 milliárd forint volt, ami a korábbi üzleti évhez képest tíz százalékos emelkedést jelentett, mondta a vezérigazgató. Az Egis által gyártott hatóanyagok és késztermékek - tabletták, injekciók és galenikus készítmények 103 országba jutnak el, exportorientált a cég, tette hozzá Poroszlai Csaba. Magyarországon kívül 17 országban vannak jelen saját leányvállalattal, illetve képviselettel, a többi országban pedig partnereinken keresztül érhetők el termékeink. Az elmúlt üzleti évben 153 féle hatóanyagból 170 termékcsalád gyógyszereit forgalmazták, termékportfóliójuk összesen 652 termékből áll.
Legfontosabb terápiás területek, amelyekre megoldást kínálnak a készítményeik a szív- és érrendszert, a központi idegrendszert, a diabetológiát, és a bőr- és sebkezelés területét érintik.
Több készítmény csőben van
Tavaly 20 milliárd forintot fordítottak K+F-re, a kutatás-fejlesztés fókuszában generikus készítmények vannak. A „csőben” lévő készítményekről Poroszlai Csaba elmondta, hogy több olyan fix dózisú készítményt fejlesztenek, ami azoknak nyújt segítséget, akik egyszerre több gyógyszert is szednek, a többféle betegségükre. Az Egis az egymással együtt szedhető hatóanyagok kombinációját állítja elő. A betegnek a sok tabletta helyett csupán egyet kell szednie, kisebb az esélye, hogy összecseréli vagy elfelejti bevenni a gyógyszerét.
Ebben szerénytelenül jók vagyunk
– mondta az Egis vezérigazgatója.
Tavaly két termékük is elnyerte az innovációs nagydíjat, eddig a kutatás-fejlesztések során tíz innovációs díjat kaptak.
Az SZTE és az Egis által létrehozott közös ipari tanszék mérföldkő, és jelentősen hozzájárul Magyarország versenyképességének javulásához, mondta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára. Egy közös egyetemi tanszék megalapítása egy hosszú távú együttműködést alapoz meg, ez az együttműködések legmagasabb formája.
Példaként említette, hogy tavaly az egyetemek 143 szabadalmat jelentettek be, a Szegedi Tudományegyetem 19-et, ami a szabadalmak több mint tíz százalékát jelenti.
A SZTE-n vannak egyéb együttműködések más ipari szereplőkkel, de egyik sem ilyen stratégiai szintű, mint amit az Egis Gyógyszergyárral kötöttek. Az pedig, hogy ipari partnerségi tanszék alakuljon, ilyen még nem fordult elő, mondta lapunknak Csóka Ildikó, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai főigazgatója.
A gyógyszerészi oklevél, a diploma az feljogosítja a végzett hallgatókat arra, hogy gyógyszeriparban, kórházi klinikai gyógyszertárban és közforgalmú patikában is dolgozhassanak. A gyógyszeriparba nehezebb bejutni, ezek zártabb közösségek, a gyógyszergyártás során üzleti titkok vannak. Ez egy áttörés, hogy az Egis nyitott a gyógyszerészhallgatók felé.
A Szegedi Tudományegyetemnek két éve van oktatási együttműködése az Egisszel. A tanszék előkészítése két évig tartott. Jelenleg 40-50 gyógyszerészhallgató vesz részt a féléves kurzuson, a most megalakult ipari tanszéken, reálisan a hallgatók egyötöde mutathat majd érdeklődést a gyógyszeripar iránt, tette hozzá Csóka Ildikó.
2023 óta a szegedi egyetem a Nobel-díjasok egyeteme, és az mindenféle rangsorokban is látszik, hogy a SZTE Magyarország egyik legjobb egyeteme, és ebben az ipari partnereknek is nagy szerepe van, mondta Kónya Zoltán, a SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese.
Az Egis a Servier Csoport tagja, Magyarország és Közép- és Kelet-Európa egyik vezető generikus gyógyszeripari vállalata, a gyógyszeripar összes értékteremtő folyamatát átöleli a kutatás-fejlesztéstől a hatóanyag- és késztermék-gyártáson át az értékesítésig.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Új pótszabadság jöhet, szívszorító ok áll a háttérben
