A szolgáltató az MTI-vel azt közölte, júniusban több mint 3000 cég szűnt meg, amivel szemben csak 2400-at alapítottak. Változás történt a cégek megszűnési formájában is: korábban a legtöbb cég kényszertörléssel szűnt meg, a KATA-törvény tavalyi módosítása óta azonban végelszámolási eljárás irányába fordult át a trend.
Évek óta nem indult ennyi eljárás
Az Opten jelentése arra is kitér, hogy az újonnan indított eljárás száma meghaladta a 2500-at, ami az elmúlt hat év legmagasabb értéke. 2023-ban eddig 11 ezernél is több cég felszámolását kezdeményezték, ami szintén rekord. A fél éves szám 30 százalék, ami az egész éves tavalyi számot is meghaladja. A leginkább érintett cégeket 3-5 évvel ezelőtt alapították.
Czafik Zoltán, a H-ION Kutató Fejlesztő Innovációs Kft. operatív igazgatója korábban azt nyilatkozta a Napi.hu-nak, hogy a kis- és középvállalkozások számára már két éve nem érhetők el pályázati források, emiatt leállítják a beruházásaikat, hogy a munkavállalókat ne kelljen elbocsátaniuk. További problémákat jelent itthon az is, hogy a magyar mérnökök inkább külföldön vállalnak munkát.