A most elkészült 551 méteres, 150 mm átmérőjű, megerősített külső bevonatos gömbgrafitos öntöttvas vezetéken keresztül óránként 10 köbméternyi vizet tud átadni a solymári vízszolgáltatást ellátó társaságnak – mondta a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója. Csörnyei Géza hozzátette: ez a mennyiség lehetőséget biztosít arra, hogy a rajta szállított vízzel megakadályozható legyen a solymári medence leürülése, azaz vízhiány kialakulása a településen.
Nincs megállapodás
Bár a vezeték fővárosi szakasza elkészült, azon keresztül egyelőre egy csepp víz sem hagyja el Budapest területét, mert a Solymáron vezetékes vizet szolgáltató, állami tulajdonú Duna Menti Regionális Vízművekkel nem sikerült megállapodni az átadott víz köbméterenkénti áráról. A Fővárosi Vízműveknek egy köbméter víz kitermelése és eljuttatása a fogyasztókhoz jelenleg 458 forintjába kerül. A társaság haszon nélkül, önköltségi áron adná át a vizet, ám a Solymár vízellátását biztosító szolgáltató ezt az árat sokallja – magyarázta Csörnyei Géza.
Budapest nem tud engedni az árból
– közölte Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese az MTI-vel. Tüttő Kata felhívta a figyelmet arra, hogy végső soron a fővárosi fogyasztók fizették ki a solymári töltővezetéket, miután a munkálatokhoz sem Budapest, sem a Fővárosi Vízművek nem kapott egyetlen fillér állami vagy uniós támogatást sem. A helyzet azért is tarthatatlan, mert a fogyasztók által fizetendő vízdíjat a kormány a 2009-es árszinten fagyasztotta be, ami miatt a víziközmű-szolgáltatóknak ma már a meglévő rendszerek üzemeltetésére is alig van, fejlesztésre viszont egyáltalán nincs pénzük – tette hozzá a főpolgármester-helyettes.
A Budapest környékieknek spórolniuk kell a vízzel
A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. 15 Budapest környéki település lakóit kéri, hogy korlátozzák az ivóvíz felhasználását. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
