Az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága elemzést készített a 2004-ben, illetve 2007-ben az EU-hoz csatlakozott kelet-közép-európai tagállamokról (KKE10). A cél az volt, hogy kiderítsék: mennyit közeledett gazdaságuk a 2004 és 2014 közti évtizedben a 2004-ben már az eurózónában lévő tagállamokéhoz (EU12).
A dokumentum megállapította, hogy a KKE10-ek jelentős reálkonvergenciát értek el az EU12-höz viszonyítva, de a 2008-2009-es válságot követő időszakban a GDP-növekedés jelentősen lelassult. Ráadásul az átlagos egy főre eső, vásárlóerő-paritáson számolt GDP tekintetében jelentős szakadék maradt az EU12-höz képest.
Az elemzés ugyanakkor megjegyzi, hogy a KKE10 tagállamai között jelentős különbségek vannak az egy főre eső jövedelem tekintetében. Általánosságban viszont elmondható, hogy azok az országok, amelyek alacsonyabb jövedelemszinttel léptek be az EU-ba, valamivel gyorsabb ütemű konvergenciát produkáltak. Magyarország és Csehország esetében relatíve mérsékelt volt a konvergencia.
A tanulmány szerint a válság előtti időszak gyors növekedését részben beruházási boom fűtötte, ám ezt az ütemet a válság utáni időszakban nem sikerült fenntartani. A válság előtti boomot az optimista növekedési várakozások fűtötték, amelyet a rendelkezésre álló külső források is támogattak.
Több ország esetében a gyors és sokszor kiegyensúlyozatlan növekedés külső és belső egyensúlytalanságokhoz vezetett, ami sérülékennyé tette őket a külföldi tőkekivonásokkal szemben, különösen ha az még a teljes külső környezetükben bekövetkezett romlással is társult. Magyarországot az elemzés a válság előtti időszakban tapasztalt növekedése alapján a kiegyensúlyozottabb országok között említi.
Kivasalta a régiót a válság
A pénzügyi összeomlás idején visszaütöttek az egyensúlytalanságok. A balti országok brutális válságot éltek át és Lengyelországot kivéve mindegyik régiós gazdaság recesszióba süllyedt. Csehország, Szlovénia és Magyarország gazdasága 2012-ben, némi javulás után újra zsugorodott, majd 2014-ben már mindenhol javulás mutatkozott, köszönhetően a kedvezőbb külső környezetnek.
Ez utóbbi alatt elsősorban a helyi, illetve a világ nagy jegybankjainak kedvező monetáris politikája értendő. Bár a krachot követően a növekedési kilátások átértékelődtek és a magánforrások is szűkösebbé váltak, a beruházási aktivitást viszont a sok uniós forrás beáramlása is támogatta.
Az új tagállamok kereskedelme szintén nagy javulást mutatott a vizsgált évtizedben, exportjuknak köszönhetően erősen összefonódtak az EU12-vel, jóllehet az EU12 felé irányuló kivitelük tagállamonként jelentős eltéréseket mutat.
A KKE10 nagy előrelépést ért el nominális konvergenciában is: a vizsgált országok közül öt teljesítette az eurózóna belépéséhez szükséges kritériumokat és csatlakozott a valutaövezethez. A régióban az átlagos infláció a válság előtti időszakban meghaladta az öt százalékot, ám a válság utáni időszakban a nyersanyagárak kedvező alakulása illetve a visszafogottabb növekedés következtében enyhült az inflációs nyomás.
A jelentős konvergencia ellenére továbbra is méretes árszínvonal-különbség maradt az EU12-vel szemben, ami néhány termék és szolgáltatás esetében különösen feltűnő. Az elemzés szerint ezért a KKE10-ek egyik fő kihívása az marad, hogy alacsonyan tartsák az inflációt miközben a reálkonvergencia folyamatát élénkítik a következő években.
A 2008/09-es válság jelentős negatív hatást gyakorolt a KKE10-ek többségének fiskális pozícióira - egy-egy időszakra többek között Magyarország, Lettország és Románia is az EU és az IMF segítségére szorult. Ez rámutatott arra, hogy kiéleződött pénzpiaci feszültségek idején a legtöbb esetben relatíve - legalábbis az EU12 átlagához viszonyítva - alacsony államadósság ellenére néhány KKE10 tagállam számára továbbra is nehézségekbe ütközhet az államháztartás (re-)finanszírozása. Az elemzés ugyanakkor hozzáteszi: a költségvetési egyenlegek jelentősen javultak a válság utáni időszakban, amiben a folyamatos gazdasági fellendülés is segített.
Nagy pofon volt
A külső egyensúlytalanságokat a válság brutális gyorsasággal helyrerakta a KKE10-ben. Az összeomlás előtti időszakban a legtöbb országban emelkedett a hiány, ezt korrigálta a 2008-2009-es krízis; a külső deficitszint az ezt követő időszakban is mérsékelt maradt. A jelentős kiigazítás ellenére a régió országaiban a fizetési mérleg, illetve a nagy mértékű negatív nettó nemzetközi befektetési pozíciók (NIIP) a jelentős bruttó külső adóssággal együtt továbbra is a külső sérülékenység egyik potenciális forrásai maradtak.
A 2004-ben, illetve 2007-ben csatlakozó tagállamok mindegyike relatíve fejletlen pénzügyi szektorral lépett be az EU-ba. A banki finanszírozás kezdetben gyorsan növekedve járult hozzá a belső kereslet bővüléséhez. Ez a pénzügyi válságot követően a külső források beszűkülése miatt jelentősen visszaesett, így a reálkonvergencia kilátásait is újra kellett értékelni.
A piaci alapú finanszírozás a KKE10-ben bővült ugyan a válság utáni időszakban, de továbbra is relatíve csekély mértékű a kormányzati szektorokon kívül. Az elemzés felhívja a figyelmet arra, hogy a jövőben a pénzügyi ciklusok és a reálkonvergencia folyamata közötti kölcsönhatást szoros ellenőrzés alatt kell tartani. A pénzügyi stabilitás megtartása érdekében a helyi, illetve a nemzetközi hatóságoknak meg kell akadályozniuk a fenntarthatatlan banki hitelezéssel finanszírozott fogyasztási és beruházási boomot.
Rögzített vagy lebegő? Mindegy.
A hosszú távú kamatok is a konvergenciakritériumok között vannak; ezen a téren már az EU-csatlakozás előtt is elég jól állt néhány tagállam. Magyarország esetében 2004 és 2008 között a nominális árfolyam alakulásával kapcsolatos bizonytalanságok és a fiskális egyensúlytalanságok miatt álltak jóval az EU12 szintje felett a kamatok. 2009 és 2014 között a javuló pénzpiaci bizalom, az alacsony infláció és a globális hozamvadászat eredményeként a KKE10-ek hosszú lejáratú kamatai is csökkentek, majd a hosszú távú spreadek a vizsgált időszak végére újra a 10 évvel korábbi szintek közelébe tértek vissza.
A rögzített árfolyamrendszerrel működő tagállamok sikeresen stabilizálták fizetőeszközeiket az euróval szemben, bár a nominális árfolyam-stabilitás néhány esetben elfedte a felszín alatti gazdasági fundamentumokat és piaci hangulati hatásokat. Így jelentős nemzeti erőfeszítéseket igényelt a globális pénzügyi válság idején és azt követően a rendszert fenntartani. A lebegő árfolyamrendszert használó tagállamok - Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia - esetében a válság előtti időszakban a nemzeti valuták felértékelődtek az euróval szemben, majd a válság utáni időszakban jelentősen leértékelés következett; 2010 eleje óta nagyjából stabilizálódott a helyzet.
Az elemzés ugyanakkor azt is hozzáteszi: általában véve az árfolyamrendszer - rögzített vagy lebegő - megválasztása nem tűnik döntő tényezőnek a KKE10 tagállamainak elmúlt évtizedben produkált gazdasági teljesítményében, ugyanis a válság idején az évek alatt felépült egyensúlytalansági tényezők sokkal nagyobb szerepet játszottak abban, hogy mekkora bajba került egy-egy ország, mint az alkalmazott árfolyamrezsim. Ezt az elemzés arra alapozza, hogy a lebegő árfolyamot használó Magyarország és Románia, valamint a rögzített árfolyamot használó Lettország is nemzetközi pénzügyi mentőövre szorult a 2008-2009-es válság idején.
Mikorra érhetjük el az eurózóna átlagát?
A GKI Gazdaságkutató Zrt. blogján szintén foglalkozott Magyarország konvergenciájával, pontosabban azzal, mikorra érhetjük el a fejlett országok életszínvonalát. A bejegyzés szerint a magyar gazdaság az euróövezet átlagához közel 20 százalékpontnyit közeledett az elmúlt 20 évben és várhatóan további egy százalékponttal zárkózunk fel 2016-ig. A hasonló bázisról induló Szlovákia viszont 30 százalékpontos, míg Lengyelország 26 százalékpontos növekedést tudott felmutatni. Csehország volt a régióban a leglassabb ezen a területen, ugyanakkor jóval magasabb bázisról indult, így még mindig a "legfejlettebb" államnak számít a régióban.