Szombaton délelőtt lapunk az Utazómajom utazásközvetítő információira hivatkozva megírta, hogy a pénteken, február 21-én 21:55-kor indult W62498 járatszámú Dubaj – Budapest Wizz Air járat utasait kellemetlenség érte, ugyanis az utasokat Dubajban leszállították a gépről, majd egy órán keresztül összevissza terelgették őket, és hosszú várakozás után jutottak csak élelemhez és szálláshoz.

Technikai probléma történt

Néhány órával a cikkünk megjelenését követően a Wizz Air lapunkkal közölte, hogy a február 21-i Dubajból Budapestre tartó járatánál 

A TANKOLÁS SORÁN TECHNIKAI PROBLÉMA LÉPETT FEL A FÖLDI KISZOLGÁLÓEGYSÉG MÉRŐMŰSZERÉBEN, 

ennek következtében a biztonsági előírásoknak megfelelően a felszállás nem volt lehetséges, és az utasokat le kellett szállítani.

Észszerű mértékig kártalanítanak

A Wizz Air állítása szerint azokat az utasokat, akik közvetlenül a légitársaság felületein keresztül intézték foglalásukat, folyamatosan tájékoztatta a kialakult helyzetről és fejleményekről e-mailben és SMS-ben is. 

A WIZZ AIR AZ UTAZÁSI IRODÁKAT IS TÁJÉKOZTATTA A HELYZETRŐL, ARRA AZONBAN NINCS RÁLÁTÁSA, HOGY AZOK HOGYAN ÉS MIKOR TOVÁBBÍTJÁK AZ INFORMÁCIÓT AZ ÜGYFELEIKNEK.

A légitársaság a közlése szerint azonnal intézkedett, hogy szállást biztosítson, és az átütemezést követően másfél órán belül a szállodai foglalás adatait személyre szólóan, az utasok által megadott elérhetőségeken kiküldte számukra, akik 55 hotelszoba foglalást el is fogadtak.

AKIK SAJÁT MAGUK INTÉZTEK SZÁLLÁST, AZOK SZÁMÁRA MIND A SZÁLLODA, MIND AZ ODAUTAZÁS KÖLTSÉGEIT A WIZZ AIR ÉSZSZERŰ MÉRTÉKIG MEGTÉRÍTI,

ezen felül minden érintett a jogszabályoknak megfelelően kártérítést igényelhet az útjára.

A járat a tervek szerint este 7-kor száll le Budapesten. Az okozott kellemetlenségért a légitársaság elnézést kér.