A román mezőgazdasági tárca és a külügyminisztérium közös rendelete alapján mostantól csak előzetes engedély alapján lehet búzát és lisztet bevinni az országba – jelentették be a hétvégén Bukarestben. A román mezőgazdasági tárca közleménye szerint az intézkedés már január 17-én életbe lépett. Az engedélyeztetés a hivatalos indoklás szerint statisztikai célokat szolgál, s a begyűjtött adatok alapján a két tárca a későbbiekben dönt arról, hogy szükségesek-e protekcionista intézkedések.
„A háztartási lakásberuházások aránya emelkedni fog, de ez az egyetlen jó hír a beruházásokkal kapcsolatban” – mondta Balatoni András, az MNB Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője.
A kiszámíthatónak vélt libanoni katonai akciók nagyon gyorsan kiszámíthatatlanná tudnak válni a szakértő szerint.
Eldőlt: szomszédunk 2025. január 1-től bevezeti az ingatlanadót.
Nagyváradon felavatták a finn Nokian Tyres új gyárát.
Egy félbe vágott fa miatt lett turista látványosság a házukból.
Kéthetes mélypontra esett vissza a forint árfolyama csütörtökön, közben a hazai tőzsdén töretlen az optimizmus, sorra dőlnek a rekordok a BÉT-en.