Fazekas Sándor elmondta, az Országgyűlés által nemrég elfogadott 2018-as büdzsében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) teljes költségvetése az előző évhez képest tíz százalékkal, 209 milliárd forintra emelkedett. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy például az iskolatej- és gyümölcsfogyasztás támogatási programokra harminc százalékkal többet fordíthasson a tárca.
Hozzátette, emelkedik a szakiskolákra fordítható források nagysága is, az állatbetegségek megelőzésére mintegy 2 milliárd forint jut, és 14 milliárd forinttal nő a közvetlen termelői támogatások összege is.
A szakiskolákkal kapcsolatban megjegyezte, a korábbi fenntartóktól átvett intézményekkel felállt agrár-szakképzési rendszerben egységesítették a képzéseket, valamint elkezdődtek az oktatási épületek energetikai korszerűsítései és a gépbeszerzések is.
A fórumon a miniszter kifejezte a kormány elismerését a magyar gazdálkodóknak. Néhány év alatt 55 ezer új munkahely jött létre az ágazatban, miközben többet termel a mezőgazdaság, egyre több gazda és vállalkozás dolgozik ezen a területen, illetve el lehet látni a hazai és a külső exportpiacot a jó minőségű magyar élelmiszerrel - sorolta.
A közös uniós agrárpolitika kérdéséről szólva a földművelésügyi miniszter kijelentette, Magyarországnak az az álláspontja, hogy az agrártámogatások jelenlegi szintjét meg kell tartani, 2020 utáni időszak támogatásairól pedig a következő egy-két évben várható uniós döntéshozatal.
Fazekas Sándor a fórumon emlékeztetett, a mezőgazdasági beruházások az első negyedévében jelentősen, 46 százalékkal bővültek, a gazdák 64 milliárd forintot költöttek fejlesztésre. Döntően traktorokat, kombájnokat és permetezőgépeket vásároltak, ez a beruházási összeg az elmúlt hét év legmagasabb értéke.
Ebben nem fognak engedni
A tárcavezető előadásában hangsúlyosnak nevezte az élelmiszerbiztonságot és ellenőrzési rendszert, valamint kiállt az ország GMO-mentessége mellett. Szavai szerint Magyarországnak az a célja, hogy a takarmányozás szempontjából is GMO-mentes legyen az ország.
A mezőgazdasági támogatások kifizetéséről kapcsolatos gazdálkodói kérdésre válaszolva Fazekas Sándor elmondta, a beruházásokra vonatkozó döntések a Vidékfejlesztési Programban hamarosan megjelennek, a földalapú támogatások utolsó részleteit pedig várhatóan a határidőig minden érintett gazdának kifizeti a Magyar Államkincstár.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg