Magyarország településeinek zöldítéséhez és az ország fával borított területeinek növeléséhez az erdőtelepítéseken túl hozzájárult az idén harmadik alkalommal meghirdetett Településfásítási Program is, amelynek köszönhetően 10 ezer sorfa állt a vidéki települések rendelkezésére. A programban 443 település vett részt – írja közleményében az agrártárca.
Az Agrárminisztérium együttműködésével 2020-ban indult el az „Újszülöttek Erdeje” Program, aminek keretében a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben tett vállalás szerint 2030-ig, minden Magyarországon született gyermek után tíz, de legalább évi egymillió fát ültetnek el. Éves szinten 2022-ig az Újszülöttek Erdeje Program keretein belül az állami erdészeti társaságok összesen 300 hektár erdőt telepítettek. Idén pedig további 150 hektár területen folytatódott a program.
Továbbá az állami erdészeti társaságok 2023-ban is prioritásként kezelték a lakosság tűzifa igényét. Ezen felül a kormány 5 milliárd forintot biztosított 2024. február közepéig tartó Szociális Tüzelőanyag Programra, amely az 5000 fő alatti településeken élő rászoruló családoknak nyújt segítséget a települési önkormányzatokon keresztül.
A rendszerváltás óta nem volt ekkora forrásbővítés
Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett mind a jelenlegi programok folytatásában, mind az új lehetőségek feltárásában. A tárca megteremtette és a jövőben is fenntartja a feltételeit annak, hogy a gazdálkodók számára az alacsonyabb termőképességű területeken vonzó lehetőség legyen az erdőtelepítés és a hosszú távú, fenntartható erdőgazdálkodás.
A jövőben az ágazat a rendszerváltozás óta nem látott forrásnövekedésre számíthat. Az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut a magyarországi erdőkre 2027-ig. A kormány azt szeretné a megemelt támogatásokkal elérni, hogy a magyarországi erdők állapota javuljon, területük bővüljön, a fenntartásukat végző vállalkozások pedig versenyképesek legyenek.
Az erdészeti szektor már 2024 februárjában számíthat az új kiírások megjelenésére, amelyek új területeken nyújtanak támogatást, mint például a képzési és tanácsadási rendszerek, valamint a fiatal erdőgazdálkodók vállalkozásindítását segítő programok.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Pusztítóan veszélyes csalás terjed, de lehet ellene ügyesen védekezni

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás
