A 100 leggazdagabb 2015 cikke - az írás teljes terjedelmében a magazinban olvasható.

A plymouthi Pete Kyle 2005 februárjában 5,1 millió fontot (csaknem 2,1 milliárd forintot) nyert a skóciai lottón, néhány évvel később viszont már segélyekből élt, jókora tartozásokat halmozott fel, pedig korábban vásárolt házát és luxusautóit is eladta. Egy motelben dolgozott, ott is húzta meg magát. Kiderült: Kyle egy több száz milliós villát és különleges autókat vett, miközben gyanús befektetésekbe szállt be.

Korántsem ő az egyetlen, aki hatalmas összeghez jut, de képtelen élni a lehetőséggel, sőt. A lottónyertesek sorsáról több kutatás is készült, és az eredmény lehangoló: az Egyesült Államokban a nyeremény átvételét követő öt éven belül a nyertesek harmada csődöt jelent, egy kanadai felmérés szerint pedig tízből hét ember, aki hirtelen jut nagyobb
összeghez, hét éven belül elveszíti azt.

A pénz nem minden

Szakemberek szerint a problémát általában elsősorban az okozza, hogy a nyertesek rosszul mérik fel az ölükbe hullott összeg nagyságát, és meggondolatlanul olyan luxuscikkekre költenek tíz- vagy akár százmilliókat, amelyekben évekig áll majd a pénzük, és emellett jelentős fenntartási költségeket is generálnak. Ilyen egy impozáns környezetben fekvő, óriási
villa, amelynek nem csupán a rezsije jelentős, de személyzetre − házvezetőnőre, kertészre − is szükség van, vagy éppen egy jacht, amelynek üzemeltetési és tárolási költségei is magasak. Az az összeg, amit ilyen befektetésekre költ valaki − ellentétben például a kamatozó bankbetétekkel, állampapírral, kötvényekkel −, nem pótlódik.

A nyertesek gyakran abba a hibába is beleesnek,  hogy túl gyorsan döntenek, és ahelyett, hogy a befektetéseknél amúgy is javasolt arányokat megtartanák − egyharmad ingatlan, egyharmad kockázatmentes vagy alacsony kockázatú értékpapír, egyharmad kockázatos befektetés, például részvénycsomag −, nyakra-főre vásárolnak nehezen likviddé tehető vagy komoly kockázatot hordozó termékeket.

Bár sokan gondolják, hogy az ölükbe hullott nyereménnyel végre megvalósíthatják életük álmát, és éttermet, boltot, autószalont nyithatnak, vállalkozásba csak az ehhez szükséges ismeretek vagy egy megbízható tanácsadó, üzletvezető megléte esetén érdemes belevágni − különben nagy a bukás esélye. Feltéve persze, hogy az illető nem rendelkezik a megfelelő pénzügyi, gazdálkodási, cégvezetési ismeretekkel és tapasztalatokkal.

Veszélyt jelentenek az általában hirtelen megsokasodó nehéz anyagi helyzetben lévő barátok, ismerősök, akik kölcsönt kérnek a szerencséstől, akárcsak a kockázatos befektetést ajánlók, szélsőséges esetben csalók is. Nem beszélve a sok pénz biztosította csábító, ám kellő mértékletesség híján akár életveszélyes szokássá váló szenvedélyekről, alkoholról, drogról, szerencsejátékról. Amikor a lehetőségek határtalannak tűnnek, nekünk magunknak kell határokat szabni − vagy segítséget kérni a szakemberektől.

Ember embernek farkasa

Nem feltétlenül könnyebb a dolguk azoknak sem, akik eleve gazdag családba születnek vagy üzleti sikereik révén jutnak jelentős vagyonhoz: nekik másfajta problémákkal kell megküzdeniük. Vállalatbirodalmakat irányítani és folyamatosan jó döntéseket hozni nagy összegű beruházásokról, befektetésekről, igencsak megterhelő feladat.

Ráadásul csak kevesen érzik annak a súlyát, hogy milyen nehéz elviselni egy több milliárd forintos hitelfelvétel vagy akár több száz embert érintő elbocsátás felelősségét. Így e helyzetekben a döntéshozó gyakran egyedül marad a dilemmáival és félelmeivel. Eközben egy milliárdostól nemcsak szűkebb környezete, hanem munkatársai és végső soron a társadalom tagjai is kimondva-kimondatlanul azt várják el, hogy példakép legyen. Ez a szerep korántsem testhez álló mindenkinek. Míg a nemrégiben 89 évesen elhunyt Michele Ferrerót, Olaszország leggazdagabb üzletemberét, a Nutella atyját Alba püspöke az emberség és az erények bajnokának nevezte búcsúztatójában, addig például a rakétasebességgel növekvő közösségi "taxivállalatot", az Ubert alapító 38 éves Travis Kalanickot elviselhetetlen alaknak tartják.

Magyarországon ráadásul különösen nehéz gazdagnak lenni, mert a legtöbben nem arra kíváncsiak, milyen út vezetett a sikerhez, hanem irigykedve és olykor gyűlölködve viszonyulnak a pénzemberekhez. Míg Nyugat-Európában az üzleti életben megszerzett néhány milliárd tiszteletet ébreszt, nálunk inkább elutasítást vált ki a kevésbé sikeres emberekből.

A tehetősek viszont gyakran óvatos gyanakvással fogadják az új ismeretségeket. Számukra nehezebb megbízni bárkiben, aki baráti kezet nyújt, hiszen óhatatlanul felmerül a gyanú: vajon az illető valójában nem pénzt, pozíciót akar-e. Számos áldozata volt már annak is, hogy a közismertség megnehezíti a magánéletet. Amikor egy kellemes vacsora képeit az
ember másnap a napilapok címoldalán látja viszont, vagy a családi nyaraláson váratlanul fotóriporterek jelennek meg, nem feltétlenül válik egy párkapcsolat javára.

A hírnevet viszont legalább könnyű jó célok szolgálatába állítani, hiszen az szintén elvárás a gazdagokkal szemben, hogy adjanak vissza valamit a társadalomnak abból, ami nekik jutott. Tim Cook, az Apple vezetője például 2013 áprilisában 175 ezer dollárt gyűjtött a Robert F. Kennedy Központ az Igazságosságért és az Emberi Jogokért nevű szervezetnek úgy, hogy felajánlott fél órát az életéből egy kávézásra azzal, aki a legtöbbet hajlandó fizetni a vele való találkozásért. Tucatnyi jótékonysági bál, alapítványi est minden hónapban − ez már valószínűleg csak kevesek álma a gazdagok közül. Pedig ők azok, akikhez az ilyen meghívások kosárszámra érkeznek.

Willin-Tóth Kornélia