A forint elleni spekuláció kapcsán felvásárolt euró mennyiségével kapcsolatban először pénteken adott tájékoztatást a jegybank, ekkor ugyanis nyilvánosságra hozták, hogy az MNB nemzetközi tartalékai 4,27 milliárd euróval nőttek egy hónap alatt. A külfölddel szembeni követelések állománya 1092,1 milliárd forinttal, a tartozásoké pedig 29,1 milliárd forinttal növekedett december és január között. A forgalomban lévő készpénz állománya január utolsó napján 13,6 milliárd forinttal alacsonyabb volt az egy hónappal korábbinál. A monetáris bázis (M0) éves növekedési indexe 143,5 százalék volt. Az egynapos betétek állománya nélkül számított éves növekedési index mindössze 114,8 százalék volt, ami szintén a jelentős többletlikviditásra utal. A jegybank központi kormányzattal szembeni nettó követelése 286,4 milliárd forinttal csökkent, az egyéb monetáris intézményekkel szembeni nettó tartozása pedig 668,2 milliárd forinttal növekedett. Ez utóbbi abból adódott, hogy az egyéb monetáris intézmények ennyivel több forint- és devizaforrást helyeztek el a jegybanknál, ami a spekulatív pénzek sterilizálásából következett. Az egyéb monetáris intézményektől származó források közül legnagyobb mértékben a forintbetétek állománya változott, méghozzá 710,4 milliárd forinttal növekedett. A kötelező tartalékot tartalmazó bankszámlaállomány 28,5 milliárd forinttal nőtt, a devizaforrások állománya pedig 70,7 milliárd forinttal csökkent. Az egyéb monetáris intézmények tulajdonában lévő belföldi kibocsátású MNB kötvények állománya 0,1 milliárd forinttal mérséklődött a decemberihez képest.