Mintegy ötvenperces beszéde után többen is kérdezték a kormányfőt. A Hollandiából érkezett résztvevő például a magyar pénzügyi szektorral összefüggésben faggatta Orbán Viktort, aki válaszában közölte: az új magyar közteher-viselési rendszerben a bankoknak a jövőben is az európai átlagot meghaladó mértékű bankadót kell fizetniük. "A bankok adóztatásának azt a mértékét kell eltalálni, amikor bár jajveszékelve, de még fizetnek, és holnap reggel is kinyitnak" - fogalmazott.
Megismételte egyúttal azt a kormányzati célkitűzést, hogy növeljék a magyar tulajdonú pénzintézetek arányát. Ezért fontos az OTP megerősítése - dacára annak, hogy a tulajdonosi háttere nem teljesen magyar -, valamint a takarékszövetkezeti rendszer integrációja - mondta. Utóbbival kapcsolatban közölte: a takarékpénztári rendszernek 5 százalék a részesedése a magyar pénzpiaci rendszerből, ám "egy egyszerű átszervezéssel", egy pénzügyi injekcióval, amelyről a kormány már döntött, ez felvihető 15 százalékra.
350 ezren mentek el Magyarországról
Az új-zélandi tiszteletbeli konzul a fiatalok elvándorlásáról érdeklődött. Reagálásában Orbán Viktor közölte: tíz év alatt 350 ezren mentek el vendégmunkásnak Magyarországról, ám a népességarányokat nézve ez a szám Közép-Európában alacsonynak számít. Hangsúlyozta, nem egy sajátos magyar jelenségről van szó, és például Ausztriából tavaly többen mentek el, mint Magyarországról.
Szavai szerint nem szabad összekeverni az 1956 után elmenekülteket a ma távozókkal, mert akik ma elmennek Magyarországról, azok vendégmunkások: azért mennek el, mert máshol könnyebben tudnak boldogulni, több pénzt tudnak keresni. Közép-Európa-szerte egy elsősorban Németországba irányuló vendégmunkás-jelenség tapasztalható - fogalmazott, hozzátéve, hogy az alapvetően német központú "agyelszívás" szerinte "nem egy baleset", hanem egy jól átgondolt stratégia következménye, "amiért nem szabad megsértődnünk", hanem tudatosan kell hozzá viszonyulni, és meg kell próbálni Magyarországon tartani a legjobb képességűeket.
Egy a Közel-Keletet érintő felvetésre válaszul a kormányfő elmondta, hogy Hoszni Mubarak megbuktatott egyiptomi elnök mindig is a barátja volt, hiszen ő egy magyarbarát egyiptomi vezető volt. Kérdésre közölte azt is, hogy Magyarország - várhatóan még az idén - újranyitja nagykövetségét Nigériában.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Berobbantották a kínaiak a szegedi ingatlanpiacot

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt
