Ezt meri tenni a nyugdíjasokkal a politika - amiről sokan hallgatnak

- Állítása szerint a jelenleg a magyar nyugdíjrendszer fenntartható és stabil alapokon nyugszik. Ez a nézőpont éles ellentétben áll azzal, az elsősorban a nyugdíjpénztárak által képviselt, széles körben elterjedt szemlélettel, mely szerint a mostani felosztó-kirovó rendszer a teljes katasztrófa felé sodródik.

- A nyugdíj-előreszámítással foglalkozó szakemberek körében - politikai kötődéstől függetlenül - széles a konszenzus, hogy 2030-35-ig biztonságosan fenntartható a nyugdíjrendszer. Ebben nekem sincs okom kételkedni. Hosszú távon ugyanakkor már nagyon komoly demográfiai problémákkal nézhetünk szembe, ám ez még korántsem jelentené azt, hogy az összeomlás küszöbére kerülne a rendszer - így vélekednek többek között az MNB szakértői is.

Felelőtlen álláspont - amely immár "mainstream" vélekedéssé vált -, hogy azzal riogatnak, akár jó munkaerő-piaci pozícióban lévő, magasabb keresetű embereket, - akiknek egészen biztosan meglesz a teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idejük -, hogy "nekünk már úgysem lesz nyugdíjunk". Érdekes, hogy e nézetek elsősorban olyan jobb helyzetű emberek körében terjednek, akiknek semmi félnivalójuk nincs, amennyiben a ma érvényes nyugdíjszámítási szabályok nem változnak meg. Márpedig nem nagyon van okunk feltételezni, hogy ezek jelentősen átalakuljanak.

Ugyanakkor azoknak, akiknek az érdeke, hogy frissen tartsák ezt a félelmet, jó alapot adhat, hogy a nyugdíjrendszer az elmúlt 25 évben folyamatosan "rángatva volt", és a választókat az esetek döntő többségében nem kérdezték meg a változásokról. Ilyen volt például a magánnyugdíjpénztárak hirtelen, drasztikus megszüntetése, amely tovább rombolta az államba és a nyugdíjrendszerbe vetett, egyébként is ingatag bizalmat.

- Az is mind gyakrabban hallható nézet, hogy a kezdő nyugdíjak értékét egy-két évtizeden belül egyszer csak elkezdik majd leszorítani. E jóslatok azonban nem szólnak arról, hogy mindez milyen politikai következményekkel járhatna.

- Az elmúlt évtizedekben a mindenkori hatalom nagyon ügyelt arra, hogy a nyugdíjas szavazókat ne veszítse el vagy ne haragítsa magára. Politikailag a nyugdíjcsökkentés kivitelezhetetlen, ilyet nem "reszkírozna" meg egyetlen párt sem, s ilyen szándékra nem is tudnék történelmi példát említeni.

A nyugdíjrendszer már a Kádár-korban a politikai feszültségek levezetésének egyik eszköze volt, például igyekeztek nagyon alacsonyan tartani a nyugdíjkorhatárt, a nyugdíjak reálértéke pedig komoly mértékben emelkedett. A rendszerváltás óta is kesztyűs kézzel bánik a magyar politikai elit a nyugdíjasokkal, sokkal inkább, mint például a gyermekes családokkal. Példát említve: a 65 év fölöttiek körében a relatív jövedelmi szegénység nagyjából 6 százalékos arányú, miközben a 18 év alatti gyermekeknél ugyanez a szám 20 százalékot tesz ki. A gyermekes családokkal kapcsolatban - szemben a nyugdíjasokkal - sokkal bátrabbak a politikusok akkor, ha megszorításokról van szó.

Jelenleg pedig épp, hogy növekvő trendet láthatunk: az Orbán-kormány reformjai következtében az átlagos helyettesítési ráta - vagyis a kezdő nyugdíjak utolsó fizetéshez viszonyított nettó értéke - a 2010-es 58-60 százalékról fölment 66-67 százalékra. Ez európai összehasonlításban jó adat, a többi V4-országgal egybevetve pedig a legjobb. A szocho legutóbbi, jelentős csökkenése járhat némi negatív hatással, de az is lehet, hogy a tb-rendszer más részeire terheli ezt a hiányt a kormányzat: mondjuk az egészségügyre.

Komoly gond ugyanakkor, hogy a nyugdíjrendszeren belüli egyenlőtlenségek elkezdtek nőni, amit ez az átlagadat elfed.

- Kikkel történhet akkor baj a jövőben?

- Akikre egyáltalán nem ügyelt sem a mostani kormány, sem az előzőek, azok a rossz munkaerő-piaci helyzetű munkavállalók.

Itt van egy valóban veszélyes trend: akik idén 40 éves munkaviszony után nyugdíjba mennek, azoknak jó pár stabil év jutott az államszocialista időszakban. Ezzel szemben akik majd 2030-ban mennek nyugdíjba, azok 1990-ben kezdtek dolgozni, így teljes pályájuk a rendszerváltás utáni, sokkal bizonytalanabb időszakra esik. 2030-2035-től nő meg a száma azoknak a nyugállományba vonulóknak, akiknek nagyon szaggatott a munkapiaci jelenlétük, s emiatt nem lesz teljes nyugdíjuk, csak résznyugdíjra lesznek jogosultak, vagy rosszabb esetben még arra sem.. Ráadásul pont ekkor érkezhet az az időszak, amikor a nyugdíjrendszer fenntarthatósága gyengülhet.

Azokra gondolok például, akik hosszabb ideig munkanélküliek, majd megint visszatérnek a munkaerőpiacra, esetleg feketén dolgoznak, vagy ők maguk sem tudják, hogy a munkáltatójuk ténylegesen nem jelentette be őket. Magyarországon nagyon erősen - az európai átlagnál jobban - összefügg az iskolai végzettség és a foglalkoztatottsági helyzet. Jellemzően e csoportban alacsony iskolai végzettségű személyekről beszélünk, általános iskolát, vagy azt sem végzett emberekről, vagy azokról, akiknek úgymond "nem jó" szakmájuk volt és ezért kerültek ki a kilencvenes években a munkaerőpiacról, miközben az új világban nem találták meg a helyüket.

- Mekkora lehet ez a kör?

- Pontos számukat nagyon nehéz megbecsülni. Tíz évvel ezelőtt Augusztinovics Mária és Köllő János közös kutatásában tett egy előreszámítást, mely szerint már 2020-ra több százezer főre rúg majd azok száma, akiknek nem lesznek nyugdíjra jogosultak vagy rendkívül alacsony nyugdíjra számíthatnak. Nagy többségében alacsony iskolai végzettségűekről beszélnek ők is. Nincs okunk azt gondolni, hogy az ő helyzetük javult volna az utóbbi időben. Hogy velük mit kezd majd a politika, az egy óriási kérdés.

A jövőbeni idős szegények arányát azért is nehéz megbecsülni, mert a munkanélkülieknek jelen pillanatban, több mint a fele semmilyen állami ellátásra nem jogosult és ez a szám fokozatosan nőtt, részben a közmunka rendszer miatt. Sokan ugyanis azt mondják, hogy inkább vesszen el a segély, de ők a közmunkarendszerbe nem fognak belépni, főleg azok, akik feketén tudnak munkát vállalni. A munkanélküliek több mint fele, kikerült tehát az állam látóteréből - egy részük külföldön van. Több százezer emberről nem tudunk semmit.

- Miként lehetne ezt a problémát kezelni?

- Lehetséges megoldás egy adókból finanszírozott viszonylag alacsony alapnyugdíjrendszer bevezetése lehetne vagy lett volna - amely például Dániában létezik - és amely nem terhelné tovább a nyugdíjrendszert. Ma is van ugyan egy 28 500 forintos nyugdíjminimum, amelyet jelenleg nagyon kevesen kapnak, de a számuk folyamatosan nő. A nyugdíjminimum összegét azonban 2008-ban befagyasztották és azóta sem növekedett. Ez szerintem tarthatatlan. Egy további megoldás, ami a jelenlegi kormányzat szociálpolitikáját ismerve a legvalószínűbb, hogy a növekvő időskori szegénység problémáját az önkormányzati segélyezési rendszerre terhelnék rá.

- Az elöregedés pusztító - így például a Ratkó-unokák nyugdíjba vonulásának - hatásai mellett a fent említett tényezőről, mintha alig beszélnének.

- Igen. A közkeletű vélekedés szerint a negatív demográfiai trend a legnagyobb baj. Ugyan valóban "elöregedő" társadalom vagyunk, de a fokozatosan növekvő nyugdíjkorhatárral egy jó ideig ki lehet küszöbölni ezt a problémát. Én úgy látom, hogy a munkanélküliség és a kivándorlás is komoly romboló hatással van a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára

Hiszen pont a fiatal, tanultabb, jó szakmával rendelkező réteg hagyja el az országot. Ám ahhoz, hogy visszajönnek sokkalta magasabb bérszínvonalra és támogató jóléti rendszerre lenne szükség.

Sajnos azt látom, hogy ez a folyamat most pörög fel igazán, A kutatók szerint a kivándorlási hullám trendje, hogy kezdetben előre mennek a húszas-harmincas munkaképes férfiak, akik kint megvetik a lábukat és egzisztenciát teremtenek. Ezt követően megy utánuk a család, mi pedig épp most tartunk ebben a stádiumban, s gyakran látni már, hogy a nagymama is a családdal megy, hogy kint vállaljon munkát.

A legkomolyabb gond ugyanakkor az alacsony iskolai végzettségűek gyér foglalkoztatottsága. Talán furcsán hangzik, de a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságához a magas színvonalú oktatási rendszer vezet. Az alapfokú oktatási rendszert kellene tehát oly módon fejleszteni, hogy használható tudást szerezzen minden egyes magyar fiatal. Az ember a legalapvetőbb munkákat is alig tudja ellátni a XXI. században, ha például nem tud egy alapvető számítást elvégezni, vagy a számítógép használatának egy minimális szintjére nem jut el, esetleg nem tudja értelmezni a vezetői instrukciókat. A PISA-vizsgálatok márpedig azt tükrözik, hogy szakadunk le a többi fejlett országtól a 15 évesek alapvető tudásában és készségeiben. Ez az egyik legnagyobb fenyegető faktor a nyugdíjrendszerre nézve.

- Ám a kormányzat, mintha nem keresné a párhuzamot az oktatás és a nyugdíjrendszer jövője között. Hogyan értékeli a közelmúlt lépéseit?

- Ha alacsony marad a foglalkoztatási rátája az érettségit nem szerzett csoportoknak, valamint ezzel párhuzamosan még csökkentjük is azoknak a számát, akik érettségit szereznek - ezzel tehát egy picivel magasabb szintű általános műveltségük van -, azzal adunk egy nagy "sallert" a nyugdíjrendszernek.

Még a szakmunkásoknál is az az igazán nagy probléma, hogy az általános, rugalmas tudásuk, skilljeik gyengék, ráadásul az ezzel kapcsolatos modulokat építették le nemrég a tananyagból: azokat, amelyek például az átképzéshez, vagy egy nyelv megtanulásához lennének szükségesek.

A másik fő gond, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok problémáit nagymértékben a szakmunkásképzésre terhelték. Az általános iskola - főleg a felső tagozat - nem oldja meg ezeket a gondokat, hanem a tanulók egy részét ráállítja az érettségi irányába tartó pályára, míg a másik részről lemond, de azért az iskola elvégzésének lehetőségét megadja neki. Ez a tömeg aztán megy a szakmunkásképzőkbe, amelyeknél már a kétezres évek közepén is 30 százalék felett volt a lemorzsolódási ráta. Ezeket az intézményeket nem tették képessé arra, hogy bent tartsák a hátrányos helyzetű fiatalokat. Ehhez szociális munkás és pszichológus kell, családsegítés, komplex készségfejlesztés, s mindenféle hasonló eszköz szükséges, amit szintén leépítettek. A nyugdíjrendszer jövőbeni fenntartásához márpedig ez lenne a kulcs!

- Jelenleg ugyanakkor stabilnak tartja a rendszert. Elsősorban mire alapozza e kijelentést?

- A 2010 után történt reformok oda vezettek, hogy a nyugdíjrendszer szufficites lett, tehát pluszpénzt kezdett termelni a költségvetés számára. Jelen állás szerint tehát szó sincs összeomlásról. Ugyanakkor ezt javarészt olyan áron érte el a kormány, hogy kiszorította a rokkantsági ellátást és a korai nyugdíjazási lehetőségeket a rendszerből: úgymond "profiltisztítás" történt. Gyakorlatilag megszüntetett minden egyéb ellátást, így a rendszer csak időskori nyugdíjazással foglalkozik - holott 1928, a nyugdíjszisztéma létrehozása óta a rokkantellátás is fontos része volt a rendszernek.

Számításaim szerint nagyjából 100 ezer ember esett ki a rendszerből, akikről úgy tudjuk, hogy a felülvizsgálatok után nem kerültek be más típusú ellátásba. A megmaradt ellátásokat pedig immár az Egészségbiztosítási Alapból, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alapból finanszírozzák. A rokkantsági járadékra - körülbelül havi 34 ezer forintos összegekre - mintegy 250 ezer fő jogosult. Ideiglenes rehabilitációs ellátásra - amelynek maximuma a havi 50 ezer forintot sem éri el - 200 ezer fő. Ez a juttatás három évig jár, s amennyiben lejár, az érintettek fokozatosan hullanak ki a rendszerből, s ha nem érték el a nyugdíjkorhatárt, akkor pedig betolják őket a közmunka rendszerbe, ami viszont nem igazán tud velük mit kezdeni. Így jó esetben megkapják a 28 500 forintos segélyt

Azt állítom tehát, hogy a leginkább szerencsétlen sorsú embereknek a vállán állva sikerült stabilizálni a jobb helyzetűek öregségi nyugdíját. Érdemes a -SH adatokra is egy pillantást vetni: a nyugdíjban részesülők száma 2011 és 2012 között 18 százalékkal, 2.8 millióról 2.2 millióra csökkent. Míg korábban az időskori nyugdíjban részesülők aránya a rendszeren belül 60-63 százalék volt, ez 2014-re 92 százalékra nőtt. Ezzel párhuzamosan a nem nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma megháromszorozódott.

A kieső nyugdíjasok mellett az is erősítette az öregségi nyugdíjrendszert, hogy például a magánnyugdíjpénztárak államosításával nyert többletből a nyugdíjkassza is részesült.

- Említette azonban, hogy nőnek az egyenlőtlenségek a nyugdíjrendszeren belül. Milyen hatásokkal jár ez?

- Valóban elkezdődött a nyugdíjasok közötti polarizáció folyamata, amelynek egyik oka az Orbán-kormány által bevezetett egykulcsos adó bevezetése. A nyugdíjak értékének számítása az 1988 utáni nettó jövedelem alapján történik. Tehát a korábbi állapot szerint, amikor a minimálbéresek még nem fizettek jövedelemadót, az ő kiszámított nyugdíjuk magasabb volt. Onnantól fogva, hogy szja-t kell fizetniük a nyugdíjjogosultságuk fokozatosan csökken. Ahogy egyre többen tartoznak azok közé, akik huzamos ideje ebben az egykulcsos sávban adóznak, egyre többen számíthatnak alacsonyabb nyugdíjra a minimálbéresek közül.

Eközben a magasabb jövedelműeknél óriási nettójövedelem-növekedést jelentett, amikor a 38 százalékos legfelső szja-kulcsot felváltotta az egységes 16 százalék. Ez a változás tükröződik a kifizetett nyugdíjakban is.

A nyugdíjrendszeren belüli egyenlőtlenségek növekedésének másik oka, hogy 2013-ban eltörölték a munkavállalói járulékokra vonatkozó plafont és egyúttal a nyugdíjplafont is. Ez azt jelenti, hogy akármilyen magas jövedelem után fizethet a munkavállaló nyugdíjjárulékot és ez szorosabban összefügg a végül kifizetendő járadékkal: így lényegében korlátlanul magas nyugdíjat lehet kapni. Mindeközben a nyugdíjak értékét valamelyest "összenyomó" degresszív jövedelem- beszámítást is lassan kivezették a rendszerből.

Így 2010 és 2016 között látványosan megnőtt azoknak az embereknek a száma, akik magas nyugdíjban részesülnek: ez 200 ezer forint feletti, de akár fél-egymilliós nyugdíjat is jelenthet, miközben az alacsony nyugdíjat kapó személyek száma is növekedett. Az átlagos - havi 80-110 ezer forint körüli - nyugdíjasok aránya eközben enyhén szűkül.

Ide tartozik, hogy az időskori szegénység növekedését már most is regisztrálhatjuk, részben ezen folyamatok miatt.

- Egyre igazságtalanabb lesz a magyar nyugdíjrendszer?

- Valóban kijelenthetjük, hogy jelenleg a szolidaritási, kiegyenlítő mechanizmusok leépítése zajlik.

A Nők 40 program ugyanakkor teljesen ellentmond ennek a trendnek. Ez egy jelentős szolidaritási elem, hiszen a nőknek - főként a gyermekvállalás miatt - jóval szaggatottabb a munkaerő-piaci pályája a férfiakéhoz képest , és alacsonyabb keresettel is rendelkeznek. Az ő előnyösebb helyzetbe hozásuk mellett tehát lennének érvek.

Ám a Nők 40 program egy pazarló, leegyszerűsített intézkedés, ami miatt fokozatosan nyílni fog az olló a férfiak és a nők valós nyugdíjkorhatára között. Ráadásul az egésznek a konzervatív családmodell erősítése lenne a célja a kormányzati retorika alapján, tehát az, hogy a munka helyett a nagymamaságot válasszák az idősödő nők.

De ha ez a cél, akkor miért kapja meg az is, akinek nincs gyermeke? És mi a helyzet a nagypapákkal? Olyan problémákat, mint az alacsony gyermekvállalási hajlandóság, vagy a bölcsődék hiánya nem a nyugdíjrendszeren keresztül kellene orvosolni.