A hatályos jogszabályok szerint a fagy kiengedésekor elfolyt vizet, a mérőcsere költségeit, és a szétfagyott, nem javítható vízmérőt a felhasználónak kell megfizetnie, ugyanis a törvény szerint ő köteles a vízmérő fagy elleni, megfelelő védelméről gondoskodni – hívja fel a figyelmet a Hellovidek.hu.
A télen nem lakott ingatlanoknál ezért fontos a vízhálózat és a vízmérők víztelenítése, valamint a vízmérőakna letakarása, szigetelése, még a hideg éjszakák beállta előtt.
Kapcsolódó
Ám a szakértők javasolják az ingatlan rendszeres időközönkénti ellenőrzését is az esetleges károk megelőzése, illetve mihamarabbi észlelése érdekében.
Ugyanakkor a télen lakott ingatlanoknál is fontos, hogy a vízmérőakna szigetelése megtörténjen. Azokra a vezetékszakaszokra kell kiemelten figyelni, amelyek kevésbé védett helyen (pincében, falon kívül) vannak, ezeket is célszerű szigetelőanyaggal védeni.
A kerti csapokat szintén vízteleníteni kell, valamint a telepített öntözőberendezésekre is érdemes jobban odafigyelni, mert ezek bár fagyállóak, az élettartamukat meghosszabbíthatja, ha víztelenítve vannak.
Amikor az idő – a nagy hideg után – enyhülni kezd, érdemes ellenőrizni a vízmérőt. Amennyiben forog az óra csillagkereke akkor is, ha nem nyitjuk meg a csapot, vagy szilánkosra tört az üvege, esetleg eldeformálódott a számlálószerkezet vagy a lakásban nem folyik a víz – ezekben az esetekben valószínűleg csőtörés történt, amelyről a szolgáltatót értesíteni kell.
Minden olyan vízelfolyás, amely a szolgáltatási pont utáni hálózaton keletkezett, a felhasználó számláját terheli, mert az ő birtokán lévő hálózat meghibásodása okozta a veszteséget. Erre a hatályos jogszabályok kötelezik a felhasználókat.
Nézzük, milyen költségekkel kell szembenéznünk, ha elfagy a vízóránk:
- az elfolyt víz ára;
- az új vízmérő ára (mely kiszállással és beszereléssel együtt, 20 mm átfolyási átmérőig 16 878 forint);
- az üzembe helyezés díja: munkaidőben: 18 857 forint, 15 óra után: 22 612 forint, szombaton: 23 506 forint;
- a számlázásba vétel és üzembe helyezés regisztrációs díja: 4 237 forint;
- a vízmérő hitelesítésének költsége;
- a vezeték elfagyása esetén a felújítás.
Mit tegyünk, hogy elkerüljük a károkat?
- Győződjünk meg arról, jól záródik-e a vízmérő akna fedele!
- Az aknák sérült fedőlapját cseréljük ki, ha hiányzik, azt pótoljuk!
- Az aknát és a vízmérőt szigeteljük nikecellel, vagy más szigetelőanyaggal!
- A tél folyamán többször ellenőrizzük nincs-e víz az aknában, és a fedele is jól le van zárva!
- A pincében és a zárt helyen lévő vízmérők, vízvezetékek esetén ellenőrizzük a pinceablak épségét, szigetelését, és tartsuk azt zárva!
- A télen nem használt ingatlanokat víztelenítsük, az ott lévő aknát is szigeteljük!
- Figyeljünk arra, hogy a vízmérőben a víztelenítést követően is maradhat víz, ezért a vízmérőakna szigetelését mindenképp meg kell oldani!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!