A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) számításai szerint az olimpia megrendezésének közvetlen költségei 700 milliárd forintra rúgnak, az egyéb szükséges fejlesztések pedig további 2300 milliárdot igényelnek. Ez összesen 3000 milliárd forint, épp annyi, amennyit a Fidesz a választási programjában is megjelölt erre a célra, de 500 milliárddal több, mint amennyit a sportminiszter egy hónapja még a legpesszimistább költségbecslésként említett. Cikkünk a csütörtöki NAPI Gazdaságban.
A pénzügyminiszter szerint a keleti nyitás politikájának köszönhető, hogy Magyarország ma már hídfőállás Európa és Ázsia gazdasági együttműködésében.
A becslések szerint legalább 8 millió eszköz esik ki az a régió másodlagos piacáról.
Az oroszok kínai műholdakról fotózgatják a nukleáris létesítményeket, az ukrán elnök szerint csapásokat készítenek elő.
Az ukrán elnök kitartóan sürgeti a nyugati szövetségeseket, hogy engedélyezzé számukra nagy hatótávolságú rakéták használatát a háború frontvonalán túli orosz célpontok elleni támadásra.
Magyarországon az egyik prémium csomag csaknem 80 százalékkal többe kerül majd.
Az alpolgármester szerint műszaki okok miatt kellett átvágni a gátat a Nagy-Pandúr szigetnél, a kárt szenvedett helyiek feljelentést tettek.
Az Izrael és Libanon közötti légicsapások miatt több légitársaság is függesztette izraeli járatait.