A június elsején kelt levél szokatlanul keményen fogalmaz. A Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) általában állásfoglalásokat küld, és legfeljebb kérni szokta egy-egy világörökségi helyszínen történő átalakítás megváltoztatását, leállítását, mint ahogy az legutóbb például a Budavári Országos Villamos Teherelosztó épületének lebontásakor is történt - írta a portál.
A tervek szerint több mint 30 milliárd forintból építenek a Fertő-tó partján szállodát, ökocentrumot, sportközpontot, kikötőt, vendégházakat, kempinget és készül egy 880 férőhelyes parkoló is. Ehhez nemcsak a lerobbant szabadstrandot építik át, hanem elbontották a cölöpházakat is. A projektet a Miniszterelnökség alá tartozó Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. koordinálja és állami pénzből finanszírozzák. (A kivitelező Mészáros Lőrinc egyik cége.)
Kapcsolódó
A Turóczy Lászlónak, Magyarország OECD és UNESCO nagykövetének és rajta keresztül a magyar állam illetékes szerveinek küldött levél a magyar szervek jelentése alapján született, amelyet időről időre le kell adniuk az UNESCO-nak a világörökségi helyszínek állapotáról.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt