A földrengés után 1,2 méter magas hullámokkal érkezett szökőár Vadzsima kikötőjébe. A földmozgás fészke Isikava prefektúrában, tíz kilométer mélyen volt.
A heliy hatóságok szerint Notón ötvennél több 3,2-esnél erősebb földmozgást lehetett észlelni négy óra leforgása alatt. Vadzsimában tűz is keletkezett, más településeken is összedőltek épületek a földrengés hatására. 
A földrengést az északi Hokkaidótól a délnyugati Kjúsúig lehetett érezni. Több, a Japán-tenger partján fekvő prefektúrára adtak ki szökőárriadót, amelyek magas fokozatúról később enyhébbre változtattak.
2011 óta, amikor 9 erősségű földrengés és szökőrár pusztított Japán északkeleti részén 20 ezer ember halálát okozva és elárasztva a fukusimai atomerőművet, ez volt a legsúlyosabb cunamiriadó.

Több sérültről is érkeztek jelentések. Két nőt kórházba szállítottak, miután elestek, illetve lehulló tárgyak találták el őket a Fukui prefektúrában fekvő Avarában - közölték a helyi hatóságok. A Niigata prefektúrabeli Itoigavában egy nyolcvanas éveiben járó nő evakuálás közben elesett, és megsérült.
Isikavában hozzávetőlegesen 32 500 háztartásban szakadt meg az áramszolgáltatás.
A katasztrófaelhárítás szerint öt prefektúrában összesen több mint 51 ezer embert szólítottak fel otthonuk elhagyására. A meteorológiai hivatal szerint cunamit tapasztaltak Tojama és Niigata prefektúrákban is.

A dél-koreai meteorológiai hivatal közölte, hogy egyméteres hullámok érték el Dél-Korea keleti partvidékét a japáni földrengés következtében. Kangvon tartomány hatóságai figyelmeztették a lakókat, hogy vonuljanak át magasabban fekvő területekre - közölte a belbiztonsági minisztérium.
Az orosz Távolkelet több városában, így Vlagyivosztokban is cunamiriadót rendeltek el, de egyelőre nem kezdték meg az evakuálást.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói