Kiss Csaba emlékeztetett arra, hogy táblával jelzik az utakon, ahol fokozott lehet a vadveszély. Felhívta a figyelmet arra: ezeken a helyeken fokozott figyelemmel, lassabban kell haladni, hogy a vad gázolását, illetve a hirtelen fékezés miatt a ráfutásos baleseteket el lehessen kerülni - idézi az MTI.
A statisztikák szerint a balesetek 0,6 százaléka vadgázolás, ezek egyharmada súlyos, kétharmada könnyű sérüléssel végződik. Kiss Csaba elmondása szerint nem jellemző, hogy ezekben a balesetekben emberek életüket vesztenék. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a motorosok nagyobb veszélynek vannak kitéve.
Mint korábban megírtuk: július végétől augusztus közepéig-végéig tart az őzek násza. Az autósok és a motorosok ilyenkor fokozott vadveszélyre számíthatnak, az állatok szinte bárhol, fényes nappal is hirtelen feltűnhetnek az utakon. Magyarországon körülbelül 350-360 ezer őz él, amely állomány az ország teljes területén fellelhető. Vadelütések szempontjából minden megye érintett, de talán mégis veszélyeztetettebbek az alföldi régiók, ahol intenzívebb mezőgazdasági termesztés folyik.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet