Miközben az 1990-ig kommunista rendszerű, majd az EU-hoz csatlakozott országok több mint fele már bevezette az eurót (Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovákia, Szlovénia és Horvátország, Bulgária pedig már a csatlakozás folyamatban van), addig Csehország, Lengyelország és Magyarország egyelőre az önálló valutával próbál felzárkózni, Románia pedig hajlik az euróbevezetésre, amint ennek feltételei adottá válnak.

Csehország: felértékelődő valuta

A három kimaradó visegrádi ország azzal érvel, hogy több lehetősége van az önálló valutával, önálló monetáris politikát folytathat, gyorsabban növekedhet. Csehország helyzete egész különleges: valutájára, a cseh koronára állandó felértékelődési nyomás nehezedik, amit egy ideig fékeztek is, azonban ez valóban a gyorsabb bérfelzárkózás eszköze lett, hisz a koronában is emelkedő cseh bérek így az eurózónás országokéhoz gyorsabban zárkóznak fel, ennek meg is van az eredménye: 1400 euró a havi átlagbér, a magyarnál több mint 30 százalékkal magasabb.

Lengyelország: stabil valuta, erős felzárkózás

Lengyelország esetében az árfolyam viszonylag stabil volt: a járvány és az európai gázválság idején leértékelődött, azóta azonban lényegében visszaállt a korábbi szintre: öt, sőt 10 éve is 4,30 zlotyt kellett adni egy euróért, most ez az érték 4,44 zloty, az eltérés mindössze 3 százalék. Eközben a lengyel gazdaság jól húzott, és a nettó átlagbér ugyancsak előreszaladt a magyarhoz képest 1200 euróig.

A forint rejtélyes lefordulása

Mi történt nálunk? 2014-től, amikor stabil, sőt, erősen növekedő pályára állt a gazdaság, az árfolyam egyenletes volt, az euróhoz képest átlagosan 315 forint. 2018 elején aztán rejtélyesen gyengülni kezdett a hazai fizetőeszköz: először 330-ig nőtt az euróárfolyam, 2019-ben már közel 340-ig, az okot senki nem értette. Az MNB mindig azt reagálta, hogy nincs árfolyamcélja, miközben széleskörben elterjedt a vélekedés, hogy tudatos kormányzati vagy jegybanki politikáról van szó.

2020-ban aztán mintha kicsúszott volna az árfolyam mindenféle kontroll alól: az addig is gyengülő valutát a járvány megtépázta, egésze 370-ig szaladt az euró, majd közel két évre kialakult a 345-370 közötti sáv, ekkor lett nagy jelentősége a 370-es szintnek, amivel most az erős irányban küzd a forint, egyelőre sikertelenül.

Ami eleve gyenge, válságban összeomlik

2022 elején jött a következő csapás, aminek az elgyengült valuta végképp nem tudott ellenállni: amikor a magas gázár felborította a fizetési mérleget, valósággal összeomlott, és ahogy Virág Barnabás, az MNB alelnöke is elmondta korábban, a bizalom is megrendült, ezért a jegybanknak rendkívüli intézkedéseket kellett tennie az árfolyam stabilizálására. Ez sikerrel is járt: a 430 forint fölött tetőző euró most 370 környékén jár, persze ez még mindig 20 százalékkal magasabb, mint 2018-ig volt.

Nem segíti a gazdaságot

Adódik a kérdés, hogy mire volt jó a forint leértékelődése? Semmire, és ezt most az MNB tanulmánya is mintha alátámasztaná. Önmagában az exportvezérelt növekedésre nem volt olyan hatással, amivel bárkihez képest versenyelőnyre tettünk volna szert, ezzel szemben sikerült összehoznunk az EU messze legmagasabb inflációját, és messze legmagasabb jegybanki alapkamatát, valamint a 10 éves állampapírhozam is nálunk lett a legmagasabb, miközben az elszálló gázár másnak is ugyanolyan fájdalmas volt, kivéve talán Romániát, amely rendelkezik saját kitermelhető tartalékkal.

A tanulmány kiemeli, hogy a legfrissebb tapasztalatok szerint a valuta leértékelődése az importon át sokkal keményebben meghajtja az inflációt, mint régebben. A keleti-európaiakhoz hasonló felzárkózó gazdaságok esetében amúgy is a termelékenység növekedése a lényeg, nem a valutaleértékelés, ami inkább csak elkényelmesíti a beszállítókat és exportőröket, miközben a stabil, netán erősödő árfolyam (Csehország, Svájc) a versenyképesség növelésére kényszeríti őket.

Török és argentin út

Mindez egész máshogy van olyan gazdaságokban, ahol az állam túlköltekezik, a termelékenység alacsony, így állandó deficit, sőt ikerdeficit alakul ki, és a fedeztlen pénzkibocsátás miatt elkerülhetetlen a valuta leértékelődése (Törökország, Argentína). Nálunk azonban, noha tavaly nagymértékű ikerdeficit alakult ki, hosszabb távon egyensúlyi mind a költségvetés, mind a folyó fizetési mérleg: utóbbi lassan ismét pluszba fordul, miután a gázár ismét békebeli, az exportban pedig most jelenik meg több elkészült beruházás hatása.

A stabil árfolyam garanciája

Összefoglalva tehát a leértékelés az MNB szerint is fölösleges, ráadásul a lélektani hatása is nagy: egy óriási valutaövezetbe vagyunk már ékelődve, melynek 20 tagja van, ezért abszolút viszonyítási ponttá vált. Ha gyengül az euróhoz képest a forint, mindenki, aki jövedelmét forintban kapja, jövedelemcsökkenésként, hátrányként éli meg. Az ma már nem érv, hogy forintban költi el, amit forintban kap, hisz ezt a leértékelődés által fűtött infláció rögtön lerontja a vásárlóerőt.

Ugyanilyen fontos szempont, hogy a leértékelés lassítja a bérfelzárkózást, lemaradunk a többiek mögött, a fejlett országok bérszintjéhez lassabban közeledünk, ami fenntartja a munkaerő elvándorlást. A nagy kérdés most az, hogy miután az MNB is láthatóan stabil forintot szeretne, ez meg is valósul-e tartósan. Ez ugyanis a kormányon is múlik, és az MNB vezetése is változhat idővel. A stabilitás egyedüli garanciája az euró lesz, amely 25 éve üzemel, minden válságot, gyermekbetegséget túlélt, és ma a világ második legnagyobb, legerősebb valutája.