A legpesszimistább várakozásokat alulmúló adatokat közölt a KSH: Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 III. negyedévében a nyers adatok szerint 0,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,7 százalékkal alulmúlta az előző év azonos időszaki értéket.
Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője az Economxnak elmondta, a friss adat alapján a teljes 2024-es év gazdasági teljesítménye kifejezetten rosszul fest, hiszen
Kapcsolódó
az első három negyedév adatai átlagban már mínuszt mutatnak.
Hozzátette, arra lehetett számítani, hogy a mezőgazdaság az aszály miatt gyengén teljesít, valamint az ipar is negatívan járul hozzá a GDP-hez az alacsony külső kereslet miatt. Azt a KSH is jelezte, hogy csökkenéshez a nemzetgazdaság közel egyharmadát kitevő mezőgazdaság, ipar és építőipar együttes teljesítménye hozzávetőlegesen 2 százalékponttal járult hozzá. Ez azt jelenti, hogy ha a három ágazat csak stagnált volna, akkor 1,2 százalékkal nőtt volna a magyar gazdaság.
Az Equilor senior elemzője szerint ilyen adat láttán mindenképp szükséges lenne valamilyen növekedés ösztönző intézkedés, de a nagyon gyenge forint, illetve a magas költségvetési hiány ezt nem teszi lehetővé, nincs mozgástér, az egyensúly pedig törékeny. Varga Zoltán a magyar részvénypiacon nem vár különösebb negatív hatást a negatív GDP adat miatt.
A forint nehezebb kérdés, az adat publikálása után az euró-forint árfolyam 405,8-ig emelkedett. A negatív adat és a technikai recesszió elméletileg gyengítheti a forintot, mert felerősíti azokat a várakozásokat, hogy további kamatcsökkentésekre lenne szükség. De ezt az MNB most nem teheti meg, ahogy jelezték, egy időre felfüggesztették a lazítási ciklust és a külső környezet se teszi lehetővé a monetáris lazítást.
Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója azt emelte ki, hogy a gyenge ipari termelési adatok, valamint a lassan élénkülő lakossági fogyasztás miatt
gyakorlatilag borítékolható volt az újabb negatív adat a GDP-ben, ám ekkora visszaesésre a legpesszimistább elemzők sem számítottak.
Ezzel W alakú recesszióba került a magyar gazdaság. A 2022-2023 fordulóján elszenvedett visszaesés után az ipar nem tudott új lendületet venni, aminek legfőbb oka az európai autógyártás, és ehhez kapcsolódóan az akkumulátorgyártás folyamatos vesszőfutása. Halvány reménysugár volt a múlt heti vártnál jobb német feldolgozóipari PMI és IFO bizalmi index, azonban a szintek, amiken ezek az indikátorok tartózkodnak továbbra is borús képet vetítenek előre az európai, és különösen a német ipar számára.
Egyedül a lakossági fogyasztás lehet a gazdasági növekedés mentsvára, ezen a téren eddig lassú élénkülésre számítottunk, de érezhető recesszióban a háztartások vásárlási hajlandóságának növekedése is kétségessé válhat
– fogalmazott Kiss Péter.
Ha ez így megy tovább, helyreállíthatatlan lehet a forint iránti bizalom
A hetek óta kritikus szinttel küzdő forint a szerdai ünnepnapon a külső piacokon zuhanásnak indult, majd a hét fennmaradó két munkanapján tovább zuhant. Jóval 400 fölé került az euró, ami a forint stabilitásába vetett hitet végképp megrengetheti.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!