A GKI által - az EU támogatásával - végzett felmérés szerint az üzleti bizalmi index hét hónapja szinte folyamatosan mérséklődik, s jelenleg 2017 eleji szintjén van. A fogyasztói bizalmi index az elmúlt hónapokban volt már kedvezőtlenebb is, itt a 2018 tavaszi, választás környéki időszakhoz képest szembeszökő a romlás. Mindezzel együtt a magyar gazdaságra még mindig az optimizmus a jellemző.
Az üzleti szférán belül 2019. júliusban az építőipar kivételével minden ágazatban csökkent a derűlátás. Az ipari bizalmi index júliusban már 2017. márciusi szintjére esett, erre az évre a szinte folyamatos romlás a jellemző.
Az építőipari bizalmi index júliusban nem változott. Az egyébként optimistább, de az elmúlt hónapokban ebből sokat vesztő mélyépítő cégek most kissé derűlátóbbá, míg a magasépítők borúlátóbbá váltak.
A kereskedelmi index a júniusi stagnálás után csökkent, s ezzel az elmúlt öt évet jellemző viszonylag keskeny sáv közepéhez áll közel.
A szolgáltatói index júliusban némileg tovább csökkent. Egyaránt rosszabb lett az általános üzletmenet, az elmúlt és a következő időszak (várható) forgalmának megítélése.
A foglalkoztatási szándék júliusban kisebb-nagyobb mértékben minden ágazatban javult, igaz összességében kétéves mélypontjához képest. A legambiciózusabbak az építőipari cégek. Ugyanakkor a lakosság munkanélküliségtől való félelme a júniusi csökkenés után kissé emelkedett.
Az áremelési törekvés minden ágazatban valamivel visszafogottabb lett júniushoz képest, s kissé tovább csökkent a fogyasztók inflációs várakozása is. A magyar gazdaság helyzetének megítélése összességében nem változott, ezen belül az iparban a júniusi nagy romlást követően, annál jelentősebb mértékben javult, miközben különösen a kereskedelemben és a szolgáltató szférában érezhetően romlott. Kedvezőtlenebb lett a lakosság véleménye is.
A GKI fogyasztói bizalmi index júliusban a júniusi növekedéshez hasonló mértékben csökkent. A lakosság saját pénzügyi helyzetét, megtakarítási képességét és a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek megvásárlásának lehetőségét egyaránt rosszabbnak látta, mint júniusban.
Hónap | Üzleti bizalom | Fogyasztói bizalom | Konjunktúra |
Január | 13,9 | -12,1 | 7,1 |
Február | 12,9 | -11,1 | 6,7 |
Március | 12,1 | -10,7 | 6,2 |
Április | 7,1 | -8,9 | 2,9 |
Május | 9,4 | -10,4 | 4,3 |
Június | 5,7 | -7,0 | 2,4 |
Július | 4,3 | -10,1 | 0,6 |
Forrás: GKI |
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!