Újabb évfolyam indul az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (ENSZ FAO) és a magyar kormány támogatásával a gödöllői SZIE GTK angol nyelven folyó Rural Development and Agrobusiness (vidékfejlesztési agrármérnök) mesterszakán. A szak iránt óriási volt a nemzetközi érdeklődés, tizenegy helyre 73 jelentkezés érkezett a világ 16 országából - mondta a Napi Gazdaság Online-nak Vasa László, a kar nemzetközi dékánhelyettese. A program hallgatói afrikai, ázsiai fejlődő országokból és kevésbé fejlett európai államokból érkeznek, és képzésük elsődleges célja olyan ismeretek és gyakorlati tapasztalatok átadása, amelyek elősegíthetik a fejlődő országok gazdasági és társadalmi felzárkózását. Emellett a képzés jó alapját képezhetik az országok közötti diplomáciai, gazdasági és oktatási kapcsolatok fejlesztésének is.

A dékánhelyettes szerint nő az érdeklődés az "internship" programok iránt: mesterszakos és doktori hallgatók érkeznek kettő-négy hónapos időtartamra jellemzően Oroszországból és Kazahsztánból, hogy kormányuk anyagi támogatásával fejlesszék módszertani és elméleti hátterüket, valamint hogy megismerjék az európai felsőoktatási rendszerek működését. Idén először japán diákok is érkeztek a karra, akik a SZIE GTK turizmus és vendéglátás BA szakán folytatnak tanulmányokat fél- illetve egyéves időtartamban, megismerve a hazai és az európai turisztikai szektor sajátosságait és Magyarország idegenforgalmi potenciálját.

Emellett folytatódik a Josai International University turisztikai karával az a hagyományos diákcsere-program, amelynek keretében öt magyar hallgató tölt egy hónapot Japánban, majd öt japán hallgató érkezik Gödöllőre szintén egy hónapra. A SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karával együttműködve a GTK egy újabb csereprogramot is előkészít, amely elsősorban az ökológiai és turisztikai területekre koncentrálva küld tanulmányútra tíz magyar hallgatót a Josai Egyetemre - mondta Vasa.